Ügyintézők tettek vizsgát a Baranya Megyei Kormányhivatalban
2021. december 15. szerda 10:26

A Baranya Megyei Kormányhivatal munkatársai közül 32 sikeresen vizsgázó ügyintéző vette át a bizonyítványát a december 14-én, Pécsett.
A megújult képzésben azok a kormánytisztviselők vehettek részt, akik a kormányablakokban vagy okmányirodákban látják el feladataikat, és még nem rendelkeztek a jogszabályban meghatározott kormányablak ügyintézői vizsgával.
A közszolgálati továbbképzésből és az úgynevezett munkába illesztő képzésből álló oktatási anyagot azzal a céllal dolgozták ki, hogy mindenütt felkészült és elhivatott munkatársak fogadják az ügyfeleket a kormányablakokban. Ennek érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem e-learning típusú képzését követően a kormányhivatal által szervezett 14 napos jelenléti képzésen is részt vettek a jelentkezők, akiknek a felkészülését tapasztalt ügyfélszolgálati mentorok is segítették.
A képzésen résztvevők számos kormányhivatali ügyintézési témakörben mélyíthették el tudásukat: megismerték többek között az okmányirodai szakrendszerek (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél ügyintézés, járműigazgatási ügyintézés) működését, de részletes tájékoztatást kaptak a családtámogatási, az egészségbiztosítási ellátásokkal kapcsolatos feladatokról is. Szerteágazó ismereteket kellett szerezniük, hiszen ma már több ezer ügytípusban kereshetik fel az ügyfelek a kormányablakokat.
Baranya megyében a sikeresen vizsgázóknak dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott és Müllerné dr. Juhos Bernadett főigazgató adta át a bizonyítványokat. Mint azt a kormánymegbízott köszöntő beszédében elmondta, nagyon fontosnak tartja, hogy a kormányablakokban felkészült, a jogszabályi változásokat folyamatosan követő és ismerő ügyintézők fogadják az ügyfeleket, mert csak így teremthető meg az az átlátható, strukturált, hatékony, ügyfélbarát közigazgatás, amelynek kialakítását a Kormány a kormányhivatalok 2011. évi létrehozásakor célul tűzte.
Forrás: Baranya Megyei Kormányhivatal
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn már napsütésre, húsz fokra...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Német bíboros: vannak, akik új...
- Íme, a pécsi kocsma, a Tavasz, ahol...
- Rétvári Bence: elillant a 480...
- Nem tart sokáig Mohácsnál sem a Duna...
- Rengeteg csapadék hullott a...
- Célba ért Pécsett a Mohácsról indult...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...
- Hiába vártuk, nem nyit ki nyáron a...

