Úgy néz ki, benyelték a civilek pénzét a pécsi pályázatkezelők
2011. május 30. hétfő 11:08

Az egyik közösségi portálon alakult meg az a klub, amely segítségével a pécsi illetőségű Civilcom Egyesület tevékenységének kárvallottjai küzdenek igazukért. Az említett szervezet még decemberben írt ki pályázatot „Szervezetek/intézmények komplex számítástechnikai infrastruktúra fejlesztése" címmel. A kiírásra rengeteg egyesület, iskolai közösség, nonprofit alapítvány, sőt települési önkormányzat jelentkezett, ám a donációs díj befizetése után az egyesület elérhetetlennek bizonyult. Igaz, honlapján azóta közzétette nyolc nyertes pályázó nevét (az ígért kétszáz-kétszázötven helyett). Az ügy pikantériája, hogy a pécsi székhelyű egyesület mellett felbukkant egy szintén pécsi bejegyzésű társaság, a KLK Tender Kft. is, amely szintén ugyanilyen módon járt el.
Már a hivatalos pályázatfigyelő honlapon, a pafi.hu-n is olvasható az a felhívás, amely a magát becsapottnak érző pályázók összefogására szólít. Ugyancsak itt érhető el az a csatolt levél, amelyben azon ügyfelek jelentkezését kérik, akik a KLK Tender Kft. pályázatán indultak, de még nem kaptak semmiféle hivatalos értesítést a kiírótól. Ez utóbbi januárban hirdette meg a közösségi rendezvények és programok támogatásáról szóló tenderét.
A pályázatfigyelő oldalán található felhívást a kalocsai Logikusak(k) Oktatási, Kulturális és Sport Közhasznú Egyesület tette közzé. Csupor Péter, a szervezet képviselője a Pécsi Újság.hu megkeresésére azt mondta, rengeteg, országosan mintegy hatezer jelentkező indult a két cég pályázatán, de egyelőre nem tudni, hogy - a Civilcom honlapjára feltett nyolc pályázón kívül - kik nyertek a kiíráson. A többiek ugyanis semmiféle visszajelzést nem kaptak a nyertesek listáját illetően.
Eredetileg - mint az az egyik fórumozó által megírt hozzászólásból kiderül - Marsalkó Richárd, a szervezet akkori elnöke kétszáz-kétszázötvenre tette a várható nyertes pályázatok számát. A „károsultak" most azt tervezik, hogy pertársaságot alapítva jogi úton besznek elégtételt, ám Csupor szerint egyelőre kivárnak, hiszen a bíróságon nehezen bizonyítható, hogy ténylegesen nem hirdettek nyerteseket (legalábbis a KLK Tender Kft. esetében).
Megkerestük Horváth Norbertet, a Pécsi Zöld Kör Egyesület, mint a Civilcom-kiírás egyik nyertes szervezetének vezetőjét, aki érdeklődésünkre elmondta, hogy az ő esetükben szerencsére minden rendben zajlott. Megkapták az értesítést arról, hogy nyertek. Jelenleg egy módosítási kérelemre várnak, mert kevesebb pénzt kaptak, mint amennyire pályáztak, s ennek a tételes átcsoportosítását kérelmezik a kiírónál.
Próbáltuk elérni Kutas Lászlót, a Civilcom elnökét is, de - akárcsak a pályázók - többszöri próbálkozásunk ellenére mi sem jártunk sikerrel.
Képünkön a Facebook közösségi oldalon a Civilcom egyesület "károsultjai" által létrehozott profil látható.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szexuális kényszerítés miatt...
- Tíz migránst fogtak szombaton...
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Jöhet egy kis nosztalgia? Pécsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Ökomenikus imaszobát adták át a Pécsi...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Dráma születhet a mohácsi csatáról