Tűzoltók gyújtottak tüzet a pécsi áper laktanyában
2016. április 29. péntek 13:21

Három napon keresztül gyakorlatoztak a tűzoltók Pécsett az egykori A/1 laktanyában.
A kiképzés célja az volt, hogy a még kevés tapasztalattal rendelkező tűzoltók is kellő gyakorlatot szerezzenek a zárt térben keletkezett tűzesetek oltása során.
Mindhárom szolgálati csoport részére ugyanazon feltételek és feladatok vártak a romos laktanya épületében. Valós tüzet gyújtottak a szervezők, majd a feltételezés szerint, a kétszintes laktanya első emeletén keletkezett lángok tovább is terjedtek .
A tűz miatt csak létra segítségével juthattak fel a beavatkozók az első szintre, ahonnan egy embert kellett kimenteniük és biztonságos helyre vinni. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdték a lángok oltását. A gyakorlat során sűrű füst keletkezett, emiatt - ahogy a valóságban is - teljes bevetési felszerelésben és légzőkészülékben dolgoztak a tűzoltók a helyszínen. A romos épület pedig további nehezítő körülményt jelentett az állomány számára.
A háromnapos gyakorlaton kellő tapasztalatot szereztek a résztvevők, mind a tűzoltás, mind pedig a mentési csoportban végrehajtott életmentés területén.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

