Tüdőszanatóriumot vegyenek!
2010. május 15. szombat 19:12

Közismert, hogy 2009 elején megszűnt a Mecsekben található tüdőszanatórium gyógyászati funkciója, mert az azóta létrejött egészségügyi integrációban a létesítmény nem kapott kiemelt szerepet, az önkormányzatnak pedig nem volt pénze a hosszú távú fenntartásra, modernizációra.
Ahhoz, hogy az ingatlan valós áron keljen el, módosítani kell a helyi építési szabályzatot, amit a pécsi önkormányzat meg is tesz. Ennek során jogszabályba foglalják a rekreációs célokat szolgáló beruházások engedélyét, így már nem csak egészségügyi intézmény működtethető a területen, hanem - a jövőbeni beruházó számára előnyösebb módon - akár wellness-hotel is.
Szécsi Zsolt városi főépítész mindehhez hozzátette, hogy a terület rekreációs célokra való átminősítése mellett az építési szabályzatban biztosítják az ott található növényvilág védelmét is, azaz a fákat sem vághatja ki az új tulajdonos. A PÉSZ módosítása „most van második körös véleményeztetésen", így a határozat csak valamikor a nyár folyamán válik véglegessé.
Dr. Farkas Tibor, a megyei önkormányzat gazdasági igazgatója úgy nyilatkozott: legkésőbb szeptemberre-októberre szeretnék nyélbe ütni az üzletet. Az ingatlan eladásával kapcsolatban már a harmadik pályázati felhívásnál tartanak, miután az első kettőt érvénytelenné nyilvánították. Ahogy fogalmazott: most olyan, ingatlanforgalmazással foglalkozó céget keresnek, aki megfelelő módon értékesíti az épületegyüttest és a hozzá tartozó területet, de természetesen egyéb értékesítési csatornákat is igénybe vesznek.Archív képünkön a(z egykori) tüdőszanatórium épülete látható.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Több mint tizennyolcezren...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

