Trafikteszt Pécsett: bagóznak a szabályokra, simán kiszolgálják a fiatalkorúakat is

2017. augusztus 11. péntek 08:20

Trafikteszt Pécsett: bagóznak a szabályokra, simán kiszolgálják a fiatalkorúakat is

Tizennyolc év alattiak egyrészt be sem léphetnének a dohányboltba, sem egyedül, sem felnőttel, másrészt ki sem lehetne őket szolgálni. Még üdítőt, fagylaltot és más egyéb árut sem vehetnének. Mégis számtalan esettel találkozunk Pécsett is, amikor a szabályokra fittyet hányva szolgálják ki cigivel és bármi mással is az eladók a fiatalkorúakat. 

A pécsi trafiktesztet néhány 14-18 év közötti lánnyal hajtottuk végre, akiket arra kértünk, menjenek be a dohányboltokba, s kérjenek az eladótól cigarettát. Első alanyunkat ötből öt helyre simán beengedték, s három alkalommal sikerült is megvásárolnia a terméket, ami azért kissé meghökkentő arány. Volt olyan eladó, aki kérdés nélkül kiadta az árut, de olyan is, aki azonnal kiküldte a fiatalkorút.

Eredetileg az lenne a cél, hogy ne juthassanak cigarettához a fiatalok, azonban a gyakorlatban ezt nem igazán teljesül.

A többieknek is hasonló tapasztalataik voltak, mindegyiküket beengedték a boltokba. Egyetlen lány volt, akit ötből csak egyszer szolgáltak volna ki, ami talán a külsejének volt köszönhető, mivel tényleg elég fiatalnak néz ki a többiekhez képest.

Nagyon sokba fájhat

Azon vállalkozásnál, amely a fiatalkorút dohánytermékkel kiszolgálja - a jellemzően százezer forintos bírság kiszabása mellett - a fogyasztóvédelmi hatóság a dohánytermék forgalmazását 30 napra megtiltja, ismételt jogsértés megállapítása esetén pedig az üzletet legfeljebb 30 napra bezáratja.
Mindezek mellett a fenti esetben a tulajdonosnak kötbért is kell fizetnie, tekintettel arra, hogy megsérti a szerződés ellátási kötelezettségre vonatkozó rendelkezéseit, amennyiben a Nemzeti Dohányboltot nem nyitja ki legalább öt napon keresztül - mindez együttesen már milliós tétel is lehet.

A lányok tapasztalatai alapján a fiatalabb eladók nagyobb arányban szolgálják ki a tizenéves vevőket, mint idősebb társaik. Megtörtént olyan is, amikor a kereskedő bár elkérte a személyit, s a dátum alapján a vevő még nem töltötte be a 18. életévét, ennek ellenére odaadta neki a cigarettát. Valószínűleg figyelmetlenség lehetett az eset oka, bár sokan ránézésre próbálják megállapítani az illetők korát, ami nem valami szerencsés , hiszen ha a fiatalok külsejét nézzük, tízből nyolcan biztosan idősebbnek néznek ki, mint ahány évesek valójában.

Miután befejeztük a tesztelést, azt is elmesélték nekünk a lányok, ha nem is sikerül megszerezni minden esetben a cigarettát, idősebb társaikat kérik meg a vásárlásra, hogy mindenképp hozzájussanak. Az öt lányból három rendszeresen dohányozik, míg ketten csak bulikban, kocsmákban szoktak rágyújtani. Mindenesetre az eladók jobban járnak, ha a szabályok szerint járnak el, hiszen gyakran ellenőrizhetik is őket.

Pauska Petra - Fotó: Shutterstock