Továbbra sem döntött a HM a radar helyszínéről
2010. július 13. kedd 12:50
„Jelenleg keressük a helyszínt, amely legalább minimálisan megfelel a követelményeknek” - mondta Hende Csaba, aki szerint az heteken belül meglesz. Hozzátette azt is, hogy a lokátor munkahelyeket teremt, az országnak, valamint a radar környékén élőknek pedig egyaránt biztonságot jelent.
Magyarország NATO iránti kötelezettségeivel kapcsolatban elmondta, hogy az ország hosszú ideje nem költ annyit, amennyit a NATO megkövetel. 2002-ben, a prágai NATO-csúcson a kormány azt vállalta, hogy a GDP arányában 1,81 százalékot költ majd honvédelmi kiadásokra. Az Orbán-kormány 1,6 százalékkal adta át a tárcát, jelenleg pedig ez az arány 1,1 százalék körüli, amelyben benne van az Állami Egészségügyi Központ teljes költsége is.
A miniszter kifejtette, hogy fontosak a NATO-missziók, de ennél is fontosabb a Magyar Honvédség Alkotmányban meghatározott - az elmúlt években kissé háttérbe szorult - elsődleges feladata, a haza fegyveres védelmére való felkészülés biztosítása.
(Lásd kapcsolódó írásunkat jobbra.)
(mti)
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Állami intézmények informatikai...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Régi fényében kapja vissza Pécs a...
- Tizenkét évet kapott a pécsi G....