Továbbképzések: az agresszió elleni védekezésre is oktatják a pécsi pedagógusokat
2012. július 29. vasárnap 10:14

Az önkormányzat nemrég döntött arról, hogy több mint tizennégymillió forintot biztosít a pedagógusok továbbképzésére, emellett harmincmilliót szánna óvodafejlesztésre és 44,5 milliót szakmai képzések biztosítására. A Budai Városkapu iskola átszervezése, valamint két iskola fenntartói jogának átadása miatt azonban kevesebb szakember foglalkozik majd a következő tanévtől a pécsi gyerekekkel.
Két óvodapedagógusi álláshely szűnik meg a következő tanévtől, míg mind az alapfokú, mind a középfokú oktatásban 27-27 tanári álláshelyet szüntetnek meg.
Mindez nem korlátozza a várost abban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázata keretében fejlessze a pécsi intézmények (elsősorban óvodák) eszközparkját, infrastruktúráját és személyi állományának szakmai képzését. A városháza ennek végrehajtására az előbbi esetben harminc-, míg utóbbi esetén több mint negyvennégymillió forintot fordítana.
Nem maradnak szakmai továbbképzés híján sem a pályán maradtak, hiszen a város 14 és félmillió forintot biztosít az érintettek számára.
- A pedagógusok továbbképzését törvény írja elő, amely szerint hétévente részt kell venniük legalább 120 óra akkreditált képzésben. Aki ezen önhibájából nem vesz részt, annak közalkalmazotti jogviszonya megszüntethető - közölte Staub Ernő, az oktatási és kulturális referatúra csoportvezetője. (Ilyenre eddig ismereteink szerint nem került sor.)
- A cégeket maguk az intézmények választják ki a pedagógiai szolgáltatók közül - fogalmazott a csoportvezető, aki szerint városi szinten az erre fordított mintegy negyvenmillió forint nem nagy summa.
Általánosságban elmondható, hogy egy harminc-negyvenórás továbbképzés részvételi díja 30-40 ezer forint között mozog, bár nyilván vannak drágább szolgáltatások is. Ilyen például a "Hatékony konfliktuskezelési technikák elnevezésű - Baseball sapka, kapucni s ami mögötte van!" alcímmel meghirdetett kurzus is, amelyen a tanárok több mint ötvenezer forintért tanulhatják meg a verbális agresszióval és tettlegességgel fenyegető konfliktushelyzetek helyes kezelését.
H. L. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...