Tovább maradnak Pécsett a bélyegritkaságok
2010. március 18. csütörtök 20:21
A nagy sikerre való tekintettel március 21-én, vasárnap estig tekinthetők meg a több mint egy milliárd forint értékű világritkaságok, illetve Európa különböző országainak bélyegbüszkeségei. A kiállítás minden nap 10-től 18 óráig várja vendégeit.
Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatójának tájékoztatása szerint minden nap óriási volt az érdeklődés Magyarország bélyegkincsei iránt. Folyamatosan érkeztek a látogatók a világ minden tájáról. Japánok, angolok, horvátok is voltak az érdeklődők között, és akadt olyan magyar család is, amelyik kizárólag a bélyegkincsek kedvéért utazott Európa Kulturális Fővárosába, Pécsre, több száz kilométert megtéve.
A bélyegritkaságokat kizárólag a pécsi programsorozat sikere érdekében mutatja be a Magyar Posta Európa idei kulturális fővárosában. A húsz, állandó hőmérsékletű tárlóban látható kincseket különleges biztonsági rendszer védi éjjel-nappal. Minden bélyeget csak addig világítanak meg a lámpák, ameddig az idegenvezető arról elmondja a legfontosabbakat. Fényképezni továbbra sem szabad, nehogy kárt tegyenek a világhírű bélyegekben.
Forrás: Magyar Posta
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Puch Lászlót választották újabb 2...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...