Tóth: "jogilag kérdéses" a büdzsé
2010. február 10. szerda 19:57

A szocialisták városi elnöke szerint Pécs idei költségvetése, mint az önkormányzat legfontosabb rendeletének végrehajthatósága, kérdéses. A volt alpolgármester nem látja biztosítottnak, hogy a büdzsé bevételi oldalán jelölt, mintegy hárommilliárdos (várhatóan ingatlaneladásból, kötvényekből származó) összeg valóban a város rendelkezésére fog állni. Tóth Bertalan a szavazás előtt előrebocsátotta, nem támogatja, hogy a bizottság elfogadja a költségvetést.
- Tóth Bertalan úgy tesz, mintha nem tudná, hogy mitől ekkora a hiány és úgy tesz, mintha ehhez nem lenne közük a szocialistáknak. A költségvetés tervezetéből kitűnik, hogy a kiadási oldal nagyon fegyelmezetten lett összeállítva: a legvégsőkig le lett faragva- fogalmazott Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesült frakcióvezetője. Mint elmondta, azzal mindenki tisztában van, hogy ennek a nagy működési hiánynak a finanszírozását csak hitelből lehet megoldani, de úgy látja, 2010-ben sem nagyobb a bizonytalanság mint a korábbi években.
Tóth erre úgy válaszolt, az idei költségvetés semmilyen előremutató irányt nem javasol, amely a hiány lefaragását szolgálná. Az MSZP frakcióvezetője Decsi Jánostól, a pénzügyi főosztály vezetőjétől - értesüléseire hivatkozva - arra várt választ, hogy miért zárolta a városvezetés az önkormányzati intézmények forrásainak 15 százalékát, miközben azt kommunikálják, hogy idén mindenki megkapja a működéséhez szükséges pénzt.
Decsi rámutatott, a volt alpolgármester által kifogásolt zárolás, más megfogalmazásban, de a korábbi büdzsékben is fellelhetőek. Kővári János emlékeztetett, tavaly az intézmények több száz millió forinttal lépték túl eredetileg elfogadott kiadásaikat.
- A költségvetés rendelete megfelel a jogszabályoknak, így tárgyalni fogja a csütörtöki közgyűlés - szögezte le Papp Judit, a város címzetes főjegyzője.
A büdzsé elfogadásáról szóló bizottsági szavazás előtt Kővári inkorrektnek minősítette Tóth eljárását, mivel - mint mondta - nem tartja megalapozottnak, hogy jogi szempontból utasítja el a költségvetést, majd az ÖPE frakcióvezetője és Révész Mária is távozott a ülésteremből, egyúttal jelezve, hogy nem vettek részt a szavazáson, amelyen hárman elutasították az előterjesztés elfogadását.
A csütörtöki közgyűlésről folyamatos tudósítást közlünk!Képünkön (balról jobbra): Tóth Bertalan bizottsági elnök, illetve a kivonulni készülő Révész Mária és Kővári János.
Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Mesélnek a képek, merengünk a múltak...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Csaknem hetven fiatal zarándokolt...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Ismét elhalasztották a szombatra...
- Horvátország leghosszabb hídján is...