Többször is lopott egy tolvaj az egyik nagyharsányi házból
2020. március 22. vasárnap 08:13

A rendőrök befejezték a vizsgálatot annak a férfinak az ügyében, aki pénztárcát és táskát lopott egy nagyharsányi házból - olvasható a police.hu oldalon.
Lopás, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 49 éves nagyharsányi férfi ellen.
A férfi tavaly november 20-án egy helyi férfi lakásából eltulajdonított egy pénztárcát. Két nappal később ismét visszament az idős sértetthez, hogy segítsen neki fát vágni, majd a munka végeztével bement a lakásba, és ellopott egy táskát a benne lévő iratokkal, bankkártyával és készpénzzel együtt - írta a police.hu.
A táskalopást követően egy bankautomatához ment, ahol több százezer forintot vett le az eltulajdonított bankkártyával. A rendőrök a feljelentést követen pár órán belül beazonosították, majd elfogták az elkövetőt, gyanúsítotti kihallgatásán részletes, beismerő vallomást tett. A siklósi nyomozók egy földút melletti gödörbe bedobva megtalálták az ellopott táskát és annak tartalmát, majd a lefoglalást követően november 27-én visszaadták azt a tulajdonosnak.
A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.
Képünk illusztráció.
EQM - BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon komoly vihar csaphat le...
- Sásdon hangosbeszélőn kérik, hogy...
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Politikusokat akart kivégezni egy...
- Baranyai drogbárókat vettek őrizetbe...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Akinek a mosoly a védjegye: Ferling...
- A telefonáló, élőző sofőrökre utaznak...
- Pécsett a gyógymasszőr és webes...