Többen lemondták az Expo Centert
2007. december 06. csütörtök 23:21

Nem kétséges, hogy a kis magyar sikerként indult, majd igazi kudarctörténetté vált Expo Center óriási teher Pécs nyakán. Az ingatlan építésére felvett két és fél milliárdos hitel törlesztése, illetve üzemeltetési költsége is tetemes, mintegy félmilliárdos veszteséget jelent évente.
A Pécsi Rendezvényszervező Kht. ügyvezető igazgatója, Kapás Szabolcs (képünkön) egy csütörtöki sajtótájékoztatón kijelentette, a negatív, sokszor téves információk - többek között az, hogy az épület nem fűthető - 2008-as programtervezésüket is nagymértékben befolyásolják. Mint mondta, jövőre száznyolcvan rendezvényt terveztek, de máris voltak olyan szervezőirodák, amelyek visszamondták következő évi programjukat.
Az ügyvezető úgy látja, a bizonytalanságot fokozza az is, hogy az önkormányzat még nem döntött az ingatlan sorsáról.
Kapás Szabolcs - a centrum gazdaságos üzemeltetési lehetőségeit firtató - újságírói kérdésre azt felelte, a rentábilis működtetést a magas üzemelési - télen a fűtési-, nyáron a hűtési - költségek miatt nagyon nehéz megvalósítani. Ugyanakkor kiemelte, javítana helyzetükön, ha a komplexum az eredetileg neki szánt szerepet tölthetné be, s valóban egyfajta városi rendezvényközponttá válna.
Mindehhez hozzátette: „induláskor még azzal számoltunk, hogy az Európa Kulturális Fővárosa programban is komoly szerepet kapunk, de immár úgy tűnik, hogy az egyéb beruházások miatt e tekintetben is háttérbe szorulunk."
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...
- Tetőzött a Duna Mohácsnál, nincs...