Több mint 800 millióból újítják fel a Leőwey Gimnáziumot
2014. február 05. szerda 11:08

2013 júniusában született meg egy hosszú távú megállapodás, amely szerint a Pécsi Leőwey Klára Gimnázium régi helyén marad, a város bérli az ingatlant a tulajdonos Ciszterci Rendtől, s elkezdődik egy több ütemből álló felújítás.
A rekonstrukció alapvető célja a bérleti szerződésben meghatározott keretek között biztosítani a gimnázium működésének műszaki és funkcionális feltételeit.
A beruházás tavaly kezdődött a német tagozat épületének átalakításával. A második ütem során megerősítik a főépület első és második emelet feletti födémjeit, megerősítik a dísztermet, kijavítják a tetőszerkezetet és részlegesen kicserélik a tetőcserepeket. A tető és a zárófödém új hőszigetelést kap, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a fűtési rendszert. Felújítják a főépület utcai homlokzatát, teljes belső festésre és nyílászáró-felújításra kerül sor, valamint teljesen megújulnak a vizesblokkok is. Ezen munkálatok összértéke: 350 millió forint.
A rekonstrukció harmadik ütemében további 169 millió forintot fordít a város bővítésre.
Emellett a „Természettudományos oktatás megújítása a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban" című TÁMOP-pályázat keretében természettudományos labor kialakítására nyert pénzt az intézmény. A projekt keretében nemcsak a laboratórium kialakítására, hanem a bútorokra, az oktatási eszközök, a szoftverek és a pedagógiai eszközök beszerzésére is lehetőség nyílik.
A beruházás eredményeként a diákok a XXI. század követelményeinek megfelelő magas színvonalú természettudományos oktatásban részesülhetnek. Egyúttal lehetőség nyílik arra is, hogy a pályázat keretében megkötött együttműködési megállapodások alapján 12 általános iskola diákjai rendszeres látogatásokat tegyenek a Leőweyben, megízlelve a természettudományos labormunka szépségeit, az életszerű szemléltetések és érdekes kísérletek révén leőweys szaktanárok irányításával a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően. A beruházás 318 millió forintba kerül.
A projekt a tervek szerint 2015. októberéig tart.
A beruházások összértéke: 837 millió forint
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három újonc is szerepel Marco Rossi...
- Javul az idő, szerdán már ismét...
- Orbán Viktor Zelenszkijnek: ha nincs...
- Vádat emeltek egy titkos kertészetet...
- A Mohácsi-szigeten már nyílik ez a...
- Rémisztő eredménnyel zárult az...
- Drogkereskedelem miatt emeltek vádat...
- Roppant idegesítő, hogy alig pár...
- Vadászok adományoztak különleges...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...

