Több mint 200 ezren keresték fel egy év alatt a szakma által is díjazott állatkertet
2017. május 09. kedd 15:54

Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA) tagjává vált a Pécsi Állatkert - jelentette be Pécs alpolgármestere kedden.
Őri László beszámolt arról, hogy a megújult Pécsi Állatkertet a tavaly májusi megnyitása óta 210 ezer látogató kereste fel, az érdeklődés pedig töretlen az intézmény iránt. Mindezt mutatja az a tény is, hogy idén már az eddigi hűvös, csapadékos időjárás ellenére is 30 ezren váltottak belépőjegyet a zooba.
- A Pécsi Állatkert az eltelt egy évben folyamatosan igyekezett megfelelni a látogatói és szakmai elvárásoknak, a forgalom pedig azt tükrözi, hogy az intézmény működtetőinek tevékenységét elismerik a betérők. Legalább ilyen fontos azonban az állatkert számára az a visszaigazolás, hogy a szakma, azon belül pedig a nemzetközi szakma is értékelje az itt folyó munka minőségét. Az EAZA bizottságának pozitív döntése, azaz a tagfelvétel mindezt bizonyítja - fogalmazott a városvezető.
Siptár Dávid, a Pécsi Állatkert igazgatója a részletekkel kapcsolatba kifejtette: a nemzetközi szövetség a legkiválóbb intézményeket gyűjti egybe szerte a kontinensen. A szövetség delegációja alkalmasnak találta a tavaly átadott állatkertet arra, hogy két éves ideiglenes tagsággal tovább ösztönözzék a folyamatosan zajló fejlesztéseket, és a jövőben a teljes körű tagság is megvalósulhasson.
- Az utóbbi egy évben sikerült bővíteni szolgáltatásainkat, újraszerveztük partnerkapcsolatainkat, bővítettük ismertségünk és elérhetőségünk köreit - mondta az igazgató.
Hozzátette: tavaly az év vége felé több napig tartózkodtak Pécsett az EAZA képviselői. Tanulmányozták az intézmény működési struktúráját, a környezetet, megvizsgálták, hogyan folyik az állatok ellátása, milyen szolgáltatásokat nyújtanak, s javaslatot tettek a finomhangolásokra. Idén tavasszal a visszatérő szakemberek már látták ezek eredményét, s ennek alapján szerezte meg a Zoo a kétéves ideiglenes tagságot, amelyet az erőfeszítéseknek köszönhetően a későbbiekben a teljes körű tagság követhet.
Forrás: Pécsi Önkormányzat
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Áprilisban is olcsóbban tankolhattunk...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Figyelem! Már csak két hét van az...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...