Tíz koncertet adnak Pécsett a Zeneművészeti Intézet együttesei
2017. február 13. hétfő 14:53

A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézete a tavalyi érdeklődés hatására folytatja kamarakoncert-sorozatát, Pécsett is.
A 29, a régióban megvalósuló produkció mellett, Pécsett 10 hangversenyre, és Budapesten egy hangversenyre kerül sor.
Különleges és műsorában, fellépőiben, hangszereiben változatos koncertsorozat kerül megvalósításra, melyben helyet kapnak Bartók és Kodály életművét meghatározó darabok, meghallgathatjuk az európai klasszikus műveket művésztanáraink önálló estjein, feldolgozzuk a komolyzenét vidáman, és részünk lehet a XX. század pergő latin népdalok feldolgozásán alapuló muzsikájában is. Elsősorban szólóhangszerre, énekhangra írott művek és kamarazene kerülnek bemutatásra, szonátaestek, dalestek, kamarazenekari estek formájában.
A koncertsorozat részeként, a Kodály Központban pedig operabemutatóval örvendeztetik meg a zeneszerető közönséget május 3-án, és a szezon mintegy zárásaként május 12-én, ugyanitt fellép a Zsolnay Wind Orchestra, Neumayer Károly művészeti vezetésével.
A koncertsorozat a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének kiváló művészi produkcióiból táplálkozik. Liszt- és Kossuth-díjas nemzetközi hírű művésztanárok és a felnövekvő új művészgeneráció alkotják a fellépő kamaraegyütteseket.
A sorozat nyitóhangversenye február 14-én lesz Pécsett, az E22 Liszt Ferenc Hangversenyteremben, a Zsolnay Negyedben, melyet további kilenc hangverseny követ a 2017-es tavaszi szemeszterben.
Forrás: PTE
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a...