Tíz hiricsi betörést vállaltak magukra
2011. május 26. csütörtök 15:42
Május 21-én 2 óra 30-kor telefonos bejelentés érkezett a Siklósi Rendőrkapitányság ügyeletére, miszerint betörtek a hiricsi italboltba. Szinte azonnal a helyszínre érkezett a Sellyei Rendőrőrs két járőre, akik az italboltban elfogták a bűncselekmény egyik elkövetőjét, egy 20 éves helyi lakost, majd az italbolt környékén a másik két elkövetőt is: egy 22 éves és egy 21 éves, ugyancsak hiricsi férfit.
Az elkövetők egy használaton kívüli bolt ajtajának kitört üvegén át másztak be, majd a két helyiséget elválasztó ajtót betörve jutottak az üzletbe. Édességet, chipset, öngyújtókat és készpénzt próbáltak egy zsákban ellopni. Az összesen mintegy 15 000 forint értékű lopott holmit a tolvajoknak már nem sikerült a helyszínről elvinniük.Az elkövetőket előállították a Sellyei Rendőrőrsre ott beismerő vallomást tettek.
A gyanúsítottak kihallgatásuk során kilenc további, hiricsi betörés elkövetését ismerték el, és több társukat is megnevezték, akikkel 2011 januárjától kezdődően követték el a bűncselekményeket. A rendőrség az ügyben mind a nyolc gyanúsítottat kihallgatta, a házkutatások során az ellopott értékek nagy része előkerült.
A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek, ellenük több rendbeli lopás bűntett miatt folyik az eljárás.

EQM/BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idén is megrendezik a magyar...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Ellopta majd eldobta a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Több milliárdot elcsalt bűnbanda...