Tíz éve nyújt lelki támaszt személyesen és telefonon keresztül a pécsi szolgálat
2018. március 06. kedd 13:40

Jubileumot ünnepel az idei esztendőben a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat. A civil szervezet fennállása óta több száz embernek segített már, köztük fogyatékos gyerekeknek, valamint ingyenesen hívható telefonszámuk révén lelki gondokkal küzdőknek. Hamarosan új irodába költözhetnek az önkormányzatnak köszönhetően.
Áprilisban jubileumi konferenciát szervez a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat, ahol szeretnék jobban megismertetni a telefonos lelki segítést az érdeklődőkkel. A civil szervezet égisze alatt tevékenykedik a Lélektér Ifjúságsegítő Alapítvány, amely immár hatodik éve működteti - más szolgálatokkal együtt - a 137-00-ás ingyenesen hívható telefonszámot. Ezt bárki hívhatja hétköznaponként 17 és 20 óra között, aki lelki gondokkal küzd.
- Jelenleg húsz önkéntesünk van, legtöbbjük telefonos ügyelő. Ők a hívók érdekében anonimitásban dolgoznak, a közvetlen családtagjaikon kívül senki nem tudja róluk, hogy havonta négy-öt estét mások segítésére áldoznak - nyilatkozta Székely Zsuzsanna, a Pécsi Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat vezetője.
A segítőknek is kell a segítség
Az új irodában a rezsit a szolgálatnak kell kigazdálkodnia a meglehetősen szűkös költségvetésükből. Köszönettel fogadnak tehát adományokat - legyen szó akár csak pár száz forintról - a 10104617-09004400-01003009 számlára, illetve gyűjtik az személyi jövedelemadók 1 százalékát is, adószámuk: 18282515-1-02. Ha valaki kedvet kap ahhoz, hogy önkéntesként segítsen, a [email protected] címen veheti fel a kapcsolatot a civil szervezettel.
Kérdésünkre elmondta, többnyire a 14-30 év közötti korosztály tárcsázza a számot, de természetesen bárki hívását fogadják. Úgy fogalmazott, „aki krízisben van, nyomasztja egy döntés súlya, vagy bármilyen gondja van", annak segítséget nyújtanak.
- Előfordul, hogy gyerekek valami vicces, kitalált sztorival próbálják ki, hogy milyen az ügyelők hozzáállása, aztán pár perc után le is teszik. Az ilyen hívások - főleg, ha sok ilyen érkezik egymás után - nagyon megterhelőek az önkéntesek számára, a vonalat is foglalják, de úgy tapasztaljuk, később közülük is kerülnek ki érdemi hívók. Ha bajba kerülnek, eszükbe jut, hogy egyszer itt nyitottan álltak hozzájuk.
Persze a szolgálat munkája nem merül ki a telefonos vonal működtetésében.
Folyamatos az utánpótlás
Nehéz műfaj a telefonos lelki segítés, a legtöbb önkéntes csak másfél-két évet tölt el a szolgálatnál, bár vannak olyanok, akik a fennállásunk óta a csapat tagjai. Rendszeresen megszervezik a száz órás ügyelőképzést az utánpótlás érdekében, legközelebb ősszel indítanak ilyet.
- Önkénteseink egy része fesztiválokra jár, ahol lelkisegély standon várják az érdeklődőket. E mellett iskolákba mennek olyan prevenciós tanórákat tartani, ahol a fiatalok megismerhetik, hogy a 137-00 számon lehet segítséget kérni. Ők is elvégezték a száz órás lelkisegélyes ügyelő képzést, azonban - mivel arcuk és nevük nyilvánvalóvá válik - ők már nem ügyelnek.
Megtudtuk, a tanév során harminc alkalommal művészetterápiás csoportfoglalkozásokat tartanak a Bálicsi Integrációs Nevelési és Oktatási Központban sérült, fogyatékossággal élő gyerekeknek az Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően. Tavaly egyetemistáknak szerveztek önismereti csoportot, ősszel pedig újra a fiatal felnőtteket célozzák meg művészetterápiával.
Munkájuk elismerésének is tekinthető, hogy a pécsi önkormányzat nemrég úgy döntött, hozzásegíti a szolgálatot, hogy jobb körülmények között végezhessék munkájukat.
- Ingyenesen használhatunk egy helyiséget, ám ahogy az ügyelők személye, úgy az ügyeleti hely holléte is titkos. Az elmúlt tíz évben három különböző helyen működtünk, mindig egy másik intézmény fogadott be minket, ami sok gondot is jelentett amellett, hogy hálásak voltunk a segítségért. A mostani költözés egy nagy lehetőség számunkra.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...