Tiltakoznak a települések

2010. december 20. hétfő 15:27

Tiltakoznak a települések
Petícióban tiltakoznak Pécs polgármesterénél a Tettye Forrásház Zrt. által tervezett vízkorlátozásban érintett települések vezetői.

"A Páva Zsoltnak címzett beadványunkban elutasítjuk a fenyegetést és kinyilvánítjuk, hogy az eljárást etikátlannak és jogszerűtlennek tartjuk" - mondta Kovács Győző, Boda polgármestere Bicsérden, a faluvezetők hétfői megbeszélését követő tájékoztatón.

Az ügy előzménye, hogy a vízszolgáltató Tettye Forrásház a napokban közölte: december 27-től korlátozza a szolgáltatást a Pécsi Vízmű Zrt. felé, amennyiben a francia érdekeltségű elődje nem fizeti ki neki a tartozását. Ez tizenkét településen eredményezhet időszakos ellátási problémákat.

A Tettye szerint a hátralék abból adódik, hogy bár a Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye biztosítja, e településeken a Pécsi Vízmű maradt a szolgáltató. A vállalat azonban - többszöri felszólítás ellenére - sem az átvett ivóvízért, sem a szennyvízkezelésért nem fizet a Tettyének, holott a díjakat beszedi a lakosságtól. A 2009 októbere és 2010 áprilisa között kiszámlázott kintlévőség bruttó 164 millió forint, de az azóta eltelt időre vonatkozó vízátadás és szennyvízátvétel is elszámolásra vár.

Kovács Győző hétfőn a sajtó képviselőinek azt mondta: a települések és azok lakói fizettek a vízért szolgáltatójuknak. A két cég közötti elszámolási vita nem rájuk tartozik, nem szabad, hogy annak szenvedő alanyai ők legyenek. "Ha a Tettye beváltja fenyegetését, mintegy nyolcezer lakos, köztük sok idős, beteg ember, továbbá közintézmények, sertéstelepek, tehenészetek nem jutnak elegendő vízhez" - jegyezte meg.

Vér József, Bicsérd polgármestere közölte, hogy a Tettye több mint egy éve szeretné elérni, hogy a községek vele szerződjenek az ivóvíz-szolgáltatásról, s bár már legalább tizenötször tárgyaltak, nem tudtak megegyezni. "Ennek oka, hogy a vízdíj 20-40 forinttal drágulna köbméterenként, a Pécsi Vízmű kártérítési pereket indítana a jelenlegi szerződések felbontásáért. Kedvezőtlen a községek számára az is, hogy az új szolgáltatóban a kistelepülési önkormányzatok már nem lennének tulajdonosok" - mondta.

A polgármesterek hangsúlyozták: számukra tulajdonképpen mindegy, kitől kapják a vizet, de olyan szerződéseket szeretnének kötni, amelyek a községeket és lakóikat nem érinti hátrányosan.

A Pécsi Vízmű korábban ígért reagálást az MTI-nek a Tettye bejelentésére, ám az még nem érkezett meg. A francia érdekeltségű cég az üggyel kapcsolatban korábban azt közölte: megítélése szerint nincs jogalapja a követelésnek, mert a Tettyének nincs írásos szerződése szennyvízkezelésre, vízátadásra, holott azt a magyar jogszabályok kötelezővé teszik. Ezen kívül a felek között még a fizetendő összeg nagyságrendjében sincs megegyezés.

A tervezett vízkorlátozással kapcsolatban az MSZP pécsi frakciója is tiltakozott. Múlt heti közleményükben azt írták: a Tettye "tulajdonképpen megzsarolja" a kistelepülések lakóit, polgármestereit, hogy vele szerződjenek és mondják fel szerződésüket a Pécsi Vízművel, nem törődve azzal, hogy ebből milyen káruk keletkezhet.

A szocialisták felszólították Páva Zsoltot (Fidesz), mint a Tettye Forrásház tulajdonosi képviselőjét, utasítsa a cég vezérigazgatóját, hogy "állítsa le az ártatlan emberek zsarolását és ne korlátozza ivóvízellátásukat".


FRISSÍTVE:
(2010. 12. 21., 10:40)

Nagy Csaba, Pécs város alpolgármesterének sajtóközleménye:

"A pécsi városvezetés csak és kizárólag a pécsiek érdekeit tartja szem előtt. Ezen nem változtatunk a jövőben sem.

Ezért nem fogjuk megengedni, hogy bárki a pécsi polgárokkal próbálja megfizettetni azt, hogy más településeken olcsóbb legyen a víz. A Tettye Forrásház Zrt. létrehozásával, tavaly október 5-ével ugyanis megszűnt az a gyakorlat, hogy a Pécsi Vízmű úgy próbál terjeszkedni más városokba, hogy szándékosan nyomott áron szolgáltatja a vizet, lényegesen olcsóbban, mint Pécsett. Megszűnt az a gyakorlat, hogy a pécsiek által befizetett vízdíjak miatt kaphatnak kedvezményeket más városokban élők.

A pécsi városvezetés és a Tettye Forrásház Zrt. vezetése az elmúlt másfél évben tizenötször ült le személyesen tárgyalni az érintett kistelepülések polgármestereivel. Számos alkalommal hívta fel írásban is a figyelmüket azokra a veszélyekre és következményeikre, amelyek abból adódnak, hogy a Pécsi Vízmű nem hajlandó kifizetni annak a vízmennyiségnek az ellenértékét, amelyet átvesz a Tettye Forrásháztól és felhasznál, majd amelyet ráadásul megfizettet a települések lakóival.

Az érintett települések polgármesterei tizenötször mondtak nemet a megegyezésre, és egyetlen írásos megkeresésére sem reagáltak érdemben, noha Pécs minden jogi segítséget felajánlott a részükre, valamint részvénycsomagot és olyan szerződéses feltételeket is, amellyel élt például Pellérd, Kővágószőlős vagy Kozármisleny.

Pécs érdeke és elvárása, hogy nyereséges, és a város számára bevételeket termelő vízszolgáltatója legyen, amely megbízhatóan, magas minőségben szolgáltat a városban, és amellyel elégedettek a pécsiek. A Tettye Forrásház ezért piaci alapokon működik, és nem adhat indokolatlan kedvezményeket a pécsiek terhére.

Sem Pécsnek, mint tulajdonosnak, sem pedig a Tettye Forrásháznak, mint szolgáltatónak nem érdeke a terjeszkedés, nem célja, hogy más városokban szolgáltasson! Érdeke viszont, hogy azt a százmilliós nagyságrendű tartozását érvényesítse, amellyel a Pécsi Vízmű adós a társaságnak.

Természetesen ésszerű és indokolt üzleti ajánlatot tehet a Tettye Forrásház bármely település számára, ahol képes ellátni a szolgáltatást, de ez egyik esetben sem lehet kárára Pécsnek, vagy a pécsi fogyasztóknak."


FRISSÍTVE:
(15:32)

Összefoglaló

Az elmúlt másfél évben tizenötször tárgyalt az érintett kistelepülések polgármestereivel a pécsi városvezetés és a Tettye Forrásház Zrt. vezetése, hogy egyezzenek meg a Forrásház francia érdekeltségű elődje, a Pécsi Vízmű Zrt. százmilliós nagyságrendű tartozása miatt keletkezett vitában.

Az érintett települések polgármesterei tizenötször mondtak nemet a megegyezésre, és egyetlen írásos megkeresésére sem reagáltak érdemben, noha Pécs minden jogi segítséget felajánlott a részükre, továbbá részvénycsomagot és olyan szerződéses feltételeket is, amellyel élt például Pellérd, Kővágószőlős vagy Kozármisleny - közölte Nagy Csaba (Fidesz-KDNP), Pécs alpolgármestere kedden az MTI-vel.

A közleményben kitért arra, számos alkalommal hívták fel írásban is a polgármesterek figyelmét azokra a veszélyekre és következményekre, amelyek abból adódnak, hogy a Pécsi Vízmű nem hajlandó kifizetni annak a vízmennyiségnek az ellenértékét, amelyet átvesz a Tettye Forrásháztól és felhasznál, majd amelyet ráadásul megfizettet a települések lakóival. Az ügy előzménye, hogy a vízszolgáltató Tettye Forrásház a napokban közölte: december 27-től korlátozza a szolgáltatást a Pécsi Vízmű Zrt. felé, amennyiben a francia érdekeltségű elődje nem fizeti ki neki a tartozását.

Ez tizenkét településen eredményezhet időszakos ellátási problémákat.

A Tettye szerint a hátralék abból adódik, hogy bár a Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye biztosítja, e településeken a Pécsi Vízmű maradt a szolgáltató. A vállalat azonban - többszöri felszólítás ellenére - sem az átvett ivóvízért, sem a szennyvízkezelésért nem fizet a Tettyének, holott a díjakat beszedi a lakosságtól. A 2009 októbere és 2010 áprilisa között kiszámlázott kintlévőség bruttó 164 millió forint, de az azóta eltelt időre vonatkozó vízátadás és szennyvízátvétel is elszámolásra vár.

Az egyik érintett település, Boda polgármestere korábban azt mondta: a települések és azok lakói fizettek a vízért szolgáltatójuknak. A két cég közötti elszámolási vita nem rájuk tartozik, nem szabad, hogy annak szenvedő alanyai ők legyenek. "Ha a Tettye beváltja fenyegetését, mintegy nyolcezer lakos, köztük sok idős, beteg ember, továbbá közintézmények, sertéstelepek, tehenészetek nem jutnak elegendő vízhez" - jegyezte meg.

Vér József, Bicsérd polgármestere akkor azt közölte: a Tettye több mint egy éve szeretné elérni, hogy a községek vele szerződjenek az ivóvíz-szolgáltatásról, s bár már legalább tizenötször tárgyaltak, nem tudtak megegyezni. "Ennek oka, hogy a vízdíj 20-40 forinttal drágulna köbméterenként, a Pécsi Vízmű kártérítési pereket indítana a jelenlegi szerződések felbontásáért. Kedvezőtlen a községek számára az is, hogy az új szolgáltatóban a kistelepülési önkormányzatok már nem lennének tulajdonosok" - mondta.

A polgármesterek hangsúlyozták: számukra tulajdonképpen mindegy, kitől kapják a vizet, de olyan szerződéseket szeretnének kötni, amelyek a községeket és lakóikat nem érinti hátrányosan. A Pécsi Vízmű az üggyel kapcsolatban azt közölte: megítélése szerint nincs jogalapja a követelésnek, mert a Tettyének nincs írásos szerződése szennyvízkezelésre, vízátadásra, holott azt a magyar jogszabályok kötelezővé teszik. Ezen kívül a felek között még a fizetendő összeg nagyságrendjében sincs megegyezés.

EQM/MTI