Tibi bácsi retrózik
2010. június 29. kedd 12:21

A fesztiválon minden éjféltől másfél órás retró-showt adó Dévényi Tibi bácsi (képünkön) a sajtó munkatársai előtt röviden felidézte az 1976 óta minden évben megrendezett Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának történetét. A kezdeményezést a többi nagy nyári fesztivállal szemben "originál magyar buliként" jellemezte.
A program különlegességei között felhívta a figyelmet a „celebkempingre", amelynek keretében az EFOTT-ra érkező itthoni hírességek közösen állítanak majd sátrat és együtt buliznak a fiatalokkal.
A helyszínt biztosító Orfű polgármestere Füzyné Kajdi Zita elmondta, a település felkészült története legnagyobbjának ígérkező fesztiváljára: ebben segítségükre voltak az immár három éve megrendezett Fishing On Orfűn szerzett tapasztalatok.
Dajka Zoltán, az EFOTT főszervezőjének szavaiból kiderült, a Fishinghez képest közel négyszeres területen várják a fiatalokat. Az Orfű és Pécs közötti közlekedést különböző gyakorisággal (10-től hatvan percenként) indított nonstop buszjáratok biztosítják. Mint kiemelte, minden szempontból diákbarát fesztivál várja a közönséget, amelyen 300 hazai zenekar szórakoztatja majd közönségét.
A főszervező a rendezvény teljes költsége iránt érdeklődő újságírói kérdést üzleti titokra hivatkozva hárította el, annyit azonban elárult, hogy a Pécs2010 Menedzsmentközponttól 5 millió forintos támogatást kaptak.
Emlékeztetőül, a tavalyi EFOTT-on, minden korábbinál többen, mintegy 64 ezren vettek részt. Az idei fesztivál részletes programját megtalálhatja: ITT.
B. G. - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Több áruházlánc kiegészíti a...
- Összecsomagoltak a mohácsi rendőrök,...
- Ez volt Baranyában a legszárazabb...
- Karambol miatt teljes útzár van a...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Széchenyi-díjat kapott Boros János, a...