Távozik Baranyából Dakos József, Fellegi Norbert lesz a megye rendőr-főkapitánya
2018. október 04. csütörtök 11:12
Frissítve: 2018. október 04. csütörtök 11:53

Dakos József dandártábornok a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője lesz. Fellegi Norbert megbízott főkapitányként veheti át november elsejétől a baranyai rendőrség irányítását.
A Belügyminisztérium közleménye szerint Magyarország belügyminisztere - az országos rendőrfőkapitány javaslatára - a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének Dakos József (képünkön) dandártábornokot kívánja kinevezni 2018. november 1-jei hatállyal.
A kinevezés érdekében a belügyminiszter kikéri a Csongrád Megyei Közgyűlés véleményét.
Érdekesség, hogy a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a pécsi kötődésű Piros Attila volt, aki mindössze tíz hónapig tölthette be a posztot.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetésével 2018. november 1-jétől dr. Fellegi Norbert ezredest tervezi megbízni a belügyi tárca vezetője.
Dakos Józsefet 2007-ben nevezték ki a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjévé.
Azt megelőzően a Pécsi Határőr Igazgatóság igazgatója volt.
Fellegi Norbert dr. Fellegi Norbert jelenleg a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Dakos József lapunk érdeklődésére mindössze annyit közölt, hogy a "szolgálat érdekében történik az áthelyezése, amit a szolgálat érdekében elvállalt."
Fellegi Norbert sem kívánta bővebben kommentálni a fejleményeket, úgy fogalmazott, amennyiben valóban sor kerül a kinevezésére, megbízott főkapitányként kerül a megyei rendőr-főkapitányság élére.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy minden bizonnyal csak átmeneti ideig tölti majd be a posztot.
EQM - Fotó: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Három baranyai települést céloznak...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...
- Jövő héttől folytatódnak az...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Becsületbeli ügy a kormány számára a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...

