Tavasszal elkezdődhet a pécsi filmstúdió építése?
2008. január 17. csütörtök 08:11
Sas Tamás szerint ahhoz, hogy a magyar filmipar nemzetközi viszonylatban is elfoglalja méltó és megérdemelt helyét, megfelelő infrastruktúrára van szükség. A szellemi kapacitás önmagában kevés, ehhez műtermek, műhelyek, gépek kellenek - jegyezte meg.
Hozzáfűzte: jelenleg a magyar filmgyártási struktúra szétszórt. Ahhoz, hogy a magyar filmművészet ismét erőre kapjon, filmipari bázis kell - vélekedett a rendező, hangsúlyozva, hogy ennek kialakítása nem az állam dolga.
Mint mondta, a projekt gyakorlati megvalósítása akkor indulhat, ha a beruházás finanszírozása összeáll.
Sas Tamás rámutatott: a pécsi filmstúdió, amely akár a dél-európai filmgyártás központja is lehet, egy Budapesthez közeli - valószínűleg szentendrei - komplexummal alkotna szerves egységet.
Míg a pécsi stúdió 2000 négyzetméteres lenne, addig a Budapest környéki épületegységet mintegy 20 ezer négyzetméteresre tervezik - mondta, hozzátéve, hogy a stúdiók teljes infrastruktúrát, felszerelést biztosítanának a filmgyártáshoz.
Tasnádi Péter polgármester korábban azt közölte: a filmstúdió a volt mecseki szénbányák hét hektáros területén, részben az egykori szénosztályozó épületében valósul meg. A projekt költségvetése mintegy kétmilliárd forint, amelynek több mint a felét magántőke és hitel, fennmaradó részét a Pólus program európai uniós és hazai forrásai adják.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Liptai Claudia Demján jobbkezével jár
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Egyre melegebbre fordul, 32 fok is...
- Október 15-ig kézbesíti a posta az...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Egészségügyi dolgozókat tüntettek ki...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Több mint két hónapja eltűnt egy fiú...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...