Szombaton este emelik ki az elsüllyedt mohácsi vízitaxit
2020. február 01. szombat 14:17

A vízitaxi kapott léket, majd merült el péntek délután Mohácson. A kishajót búvárok rögzítették, hogy a Duna sodrás ne ragadja magával. Információink szerint a kiemelés szombaton este hét órakor kezdődik, az ehhez szükséges daru a kompra áll majd rá.
Amint arról beszámoltunk, pénteken elsüllyedt egy üresen álló, pontonhoz kötött kishajó Mohácson, a Felső-Dunasor utcánál.
Megtudtuk, a jól ismert vízitaxi járt szerencsétlenül. A nagyjából ötvenéves, 4 tonna tömegű, 8 méter hosszú járművet szombaton Bajáról érkezett ipari búvárok rögzítették annak érdekében, hogy a sodrás ne mozdítsa el.
A kikötő és a hajó a SECONDSTEP Kft. tulajdonában vannak. A cég ügyvezetője, Schumann Róbert lapunkat arról tájékoztatta, a tervek szerint a kiemelés szombaton este hét órakor kezdődik, amennyiben az engedély addig megérkezik. A munkálathoz szükséges daru és az elszállítást végző gépjármű a Mohácsnál szolgálatot teljesítő kompra áll majd rá.
A társaság vezetője érdeklődésünkre elmondta, egyelőre nem tudják, mi okozta a sérülést, ezt majd a szakemberek állapítják meg. Hozzátette, még kérdéses, hogy újra vízre helyezik-e a hajót.
A műszakilag jó állapotban lévő, felújított jármű két éve állt használatlanul a kikötőben.
Palotás P.
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...