Szoci biznisz: Ács Kőhegyi székében
2009. május 27. szerda 19:37

A szintén a pogányi repülőtér jobb sorsát elérni hivatott cég, a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetője az internetes cégjegyzék szerint április 27-e óta vezeti az Air-Horizont Kft.-t is, azaz még a polgármester-választás előtt "bebiztosították" helyét a repülőtéren.
Mint ismeretes, Kőhegyi István az elhunyt Tasnádi Péter polgármester országgyűlési képviselői helyére került a parlamentbe - ezt követően pedig lemondott az Air-Horizontnál betöltött helyéről.
A Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója, Varga Péter szerint nem kap pluszpénzt Ács - immár második - ügyvezetői pozíciójáért, s ő úgy tudja, hogy korábban - legalábbis az ő irányítása óta - Kőhegyi István sem az itteni ügyvezetői posztja után, hanem az Ács Gyula irányítása alatt álló Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft.-ben végzett beosztotti - marketinges - munkája után kapott fizetést.
Varga úgy véli, kézenfekvő volt Ács kinevezése, hiszen eddig is "a repülőtéren dolgozott az ügyvezető".
Mint hozzátette, ő már örökölte azt a helyzetet, hogy külön cég ügyködik a repülőtér működtetésén (a Pécs-Pogányi R. M. kft.) illetve fejlesztésén (az Air-Horizont). Az utóbbi tevékenységgel megbízott cégről megjegyezte, hogy annak jelenleg nincs bevétele, "így nem is lenne miből fizetni az ügyvezető bérét".
Ács jelenleg bruttó 450 ezer forintot kap a Pécs-Pogányi Repülőteret Működtető Kft. ügyvezetői igazgatójaként.
Képünk a pogányi reptéren készült.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hónapokon át rettegésben tartotta...
- Orbán Viktor: Ursula von der Leyen...
- Mintegy 250 programmal várják az...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- A visszaváltás kapcsán indult...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Nagy Olivér is marad a PMFC-ben
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Nemzeti konzultáció indul a Tisza-adóról