Szili elindította a kuratóriumi jelölési eljárást
2008. május 14. szerda 09:39
Mint mondta: az ötpárti egyeztetésen a médiakuratóriumok kiegészítését illetően nem volt egyetértés, de a törvény szerint ezekben a testületekben 50-50 százaléknak kell lennie a kormány és az ellenzék arányának.
Szili Katalin azért hívott össze ötpárti egyeztetést, mert a múlt heti házbizottsági ülésen - ahol az MSZP kezdeményezte a médiakuratóriumok kibővítését - egyértelművé vált, hogy ebben nagyon ellentétes a frakciók álláspontja.
Szili Katalin szerint az új tagokról már jövő héten szavazhat az Országgyűlés.
A testület május 8-i ülésén az MSZP azt javasolta, hogy - a médiatörvény értelmében - a kuratóriumokat összesen 13 taggal egészítsék ki a kormányoldal és az ellenzék arányainak megváltozása miatt.
Répássy Róbert (Fidesz) ezt követően rögtön jelezte, hogy a Fidesz elfogadhatatlannak tartja az MSZP kezdeményezését és közölte, azt nem támogatják. Úgy fogalmazott, minden képzeletet felülmúl, hogy a szocialistáknak így hét delegáltja lenne például a Magyar Televízió kuratóriumában, a Fidesznek viszont csak három. Ha ez megvalósul, súlyosan kiegyensúlyozatlan lenne a média felügyelet - vélekedett.
Mint mondta, azért sem támogatják a kuratóriumok bővítését, mert ha később esetleg az SZDSZ visszatér a koalícióba, akkor az további kiegészítésre vonatkozó igényeket hozhat.
Mivel az SZDSZ delegáltjai május elsejétől - a párt koalícióból való kilépésétől - az ellenzéki oldalhoz számítanak a törvény alapján ismét egyensúlyba kell hozni a két csoport létszámát: a most tíztagú testületek közül a Magyar Rádió (MR) és a Magyar Televízió (MTV) kuratóriuma 14, a Duna Televízióé pedig 12 fősre duzzadna. Bővülne a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testülete is.
Az MR tulajdonosi testületébe Marosi Györgyöt és Szente Pétert, az MTV-hez Kozák Mártont és Rajk Lászlót, a Duna TV-hez pedig Székely Gabriellát delegálta a liberális párt.
A jelölés időpontjának fontosságát az adja, hogy az MTV most futó elnökválasztási körében a kuratóriumi elnökség május 23-án tesz kísérletet, hogy a törvényben előírt kétharmados aránnyal közmédium-vezetőt jelöljön, márpedig a kiegészítés után a három fideszes és egy KDNP-s delegált már nem képes egyharmadnál nagyobb voksaránnyal blokkolni a döntéshozatalt.
A médiatörvény ugyanakkor csupán lehetőségként említi az ORTT létszámának emelését, hiszen ott - éppen azért, hogy az elnök támogatása nélkül egyik oldal se szerezhessen többséget - eltérő súllyal esnek latba a voksok.
Így a koalíciós kilépés - és Tímár János SZDSZ-delegált ellenzékivé minősítése - után az MSZP által jelölt tagnak négykilenced, a többieknek egy-egykilencednyi szavazata van.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a vénasszonyok nyara, de ezt...
- Őszre elkészül a Pécsi Harmadik...
- Indul a Szamárfül Fesztivál: ingyenes...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- A Pécsi Egyházmegye alapításának...
- Elkezdődött a szarvasnász, jön a...
- Villámcsapás miatt vonultak ki a...
- Újra kérhetik az azonos összegű...
- A koronavírus-fertőzések számának...