Szili: csak a nemzeti baloldalnak lehet jövője
2010. július 03. szombat 08:25
"Az egyik fontos kérdés számomra, hogy lehet-e hazugságokra alapozva újjáépíteni a pártot" - válaszolt Szili Katalin arra a kérdésre, hogy lát-e komoly esélyt arra, hogy a baloldalt az MSZP-n keresztül meg lehet újítani. A politikus úgy vélte, a szocialista pártnak az elmúlt években komolyabban meg kellett volna vizsgálnia az őszödi beszéd hatásait.
A másik fontos kérdés - folytatta - pedig annak meghatározása, hogy az MSZP valójában milyen párt. "Egy valóban sokak által balliberálisként emlegetett formáció vagy egy olyan szociáldemokrata erő, amelyben a nemzethez való viszonyunk kérdései pozitív értelemben felvetődnek.
"Nem kevés aggodalomra ad okot viszont az a tény, hogy a nemzeti baloldal az elmúlt húsz évben valójában sohasem lehetett meghatározó " - fogalmazott Szili Katalin, aki úgy véli, ha a szocialista párt nem tudja levetkőzni a balliberális attitűdöt, akkor tovább csökkenhet a bázisa.
Mint mondta, azért nem kívánt részt venni az MSZP tisztújításában, mert nem látta világosan, milyen irányba tart a párt. Az Országgyűlés volt elnöke az interjúban a mozgalomról többek között azt mondta, jelenleg az erőiket mérik fel, de sok száz regisztrált tagjuk van.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Érkeznek a felhők, szerdán már az eső...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Októberre befejeződik a Pécsi...
- Balásy Szabolcs zenét szerez,...
- A világ érdekes, fedeztessük fel a...
- Hetvenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Önkéntes beteglátogatókat toboroztak...
- Már az őszi menetrend szerint járnak...