Szentmise az EKF-ért a bazilikában
2010. január 10. vasárnap 15:19

A Pécsi Egyházmegye 2009-ben ünnepelte alapításának ezeréves évfordulóját. Az egész éven át tartó ünneplésben kiemelkedő helyet kapott az egyházmegye központja, Pécs. A püspök örömét fejezte ki, hogy 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz városunk. A bemutatott ünnepi szentmisét az EKF-programsorozat sikeréért celebrálták a pécsi bazilikában, ahol a Magyar Szent Korona másolatát is elhelyezték.
Az egész éves eseménysorozat keretében egyébként 350 kulturális program, mintegy 100 civil és további 80-100 regionális társprogram várja majd az érdeklődőket a baranyai megyeszékhelyen és a környező településeken. A hivatalos megnyitót vasárnap este 18 órakor tartják a Széchenyi téren, amire 10 ezernél több embert várnak.
Képünkön: Koronaőrök viszik be a Szent Korona másolatát a pécsi bazilikába, ahol Mayer Mihály megyéspüspök celebrál szentmisét a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa megnyitó előtt, a rendezvény sikeréért.
MTI - Fotó: Kálmándy Ferenc
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hétfőn a felhők mellett már...
- Megszállnak kedden egy baranyai...
- Hétfőn és kedden búcsúra várják a...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Balokány: kitartanak a hotel mellett
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Óránként akár száz hullócsillagot is...
- Apa lett Szoboszlai Dominik, a...
- "Én is cigány vagyok" - hirdette...
- Volt egyszer egy Aranykacsa: hét...