Szentlőrincen találkoztak pénteken a megye üzleti, gazdasági életének szereplői
2017. május 12. péntek 14:41

Több mint hetven vállalkozás képviselői, a megyei gazdasági életének vezető szereplői, közéleti személyiségek találkoztak pénteken a Baranya Megyei Vállalkozói Központ Alapítvány (BMVK) által szervezett Vállalkozók Napján.
Hiánypótló rendezvényre hívta a megye gazdasági- és közéletének szereplőit a BMVK: egy olyan találkozóra, ahol kötetlenül beszélgethetnek a résztvevők kormányzati felelős személyekkel, s mellette lehetőségük nyílik a bemutatkozásra, üzleti kapcsolataik építésére is.
Az első ilyen alkalomra pénteken került sor Szentlőrincen, az alapítvány Rendezvény Centrumában. A szervezők hagyományteremtő szándékkal hívták életre az eseményt, és az már most borítékolható, hogy a jövőben is sor kerül a programra, hiszen már most is nagyon sokan elfogadták a BMVK meghívását.
Több mint hetven vállalkozás küldte el képviselőit, akik bemutathatták egymásnak vállalkozásuk, cégük szolgáltatásait, s nem kizárt, hogy az ezt követő beszélgetéseken már jövőbeni üzleti kapcsolatuk alapjait is lefektették.
A Vidékfejlesztési és a Gazdasági kerekasztalon a kormányzat képviselői, a baranyai cégek, az agrár- és iparkamara vezetői folytattak eszmecserét, a fórumon aktuális kérdéseikre is választ kaphatta a résztvevők.
Képünkön a kerekasztal-beszélgetés résztvevőinek egy csoportja.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Mészáros Csoport: nem tervezi a TV2...
- Órákon át tartó áramszünetekre...

