Szatírt fogtak egy pécsi általános iskolában - Kislányokat tartott fogva a mosdóban
2021. szeptember 10. péntek 10:53

A 25 éves helyi férfit személyi szabadság megsértésével gyanúsítják a rendőrök.
Bejelentés érkezett csütörtökön 8 óra 40 perckor az egyik pécsi általános iskolából arról, hogy egy férfi két tanuló után bement a lánymosdóba.
A férfit feltartóztatták, majd a rendőrök a helyszínen elfogták. Előállítását követően a rendőrök tisztázták a körülményeket, adatgyűjtést végeztek, de jogsértés nem volt megállapítható.
Megállapították azonban, hogy a 25 éves pécsi férfi megalapozottan gyanúsítható egy korábbi bűncselekmény elkövetésével, így kihallgatták gyanúsítottként.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy február közepén ugyanebben az iskolában bement egy lánymosdóba, és az ott lévő lányt nem engedte ki onnan.
Ezután átment egy másik mosdóba is, és ott is ugyanezt tette. A körülmények, valamint a cselekmény szexuális indíttatásának teljes körű vizsgálata folyamatban van.
A férfit őrizetbe vették, ellene személyi szabadság megsértése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...
- Egymással vívtak roppant szoros...
- Idén elmaradt a zöldár a Dunán, már...
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Puch Lászlót választották újabb 2...