Szabó Attilát, a Fizika Diákolimpia győztesét köszöntötte Páva Zsolt
2013. március 25. hétfő 17:22
A Nemzetközi Fizika Diákolimpia tavalyi győztesét köszöntötte Páva Zsolt polgármester a Tehetségek Napján. Szabó Attila, a Leőwey Klára Gimnázium végzős diákja nagy fölénnyel abszolút első helyezést ért el a 43. Nemzetközi Fizika Diákolimpián, ezenfelül megkapta a legjobb elméleti dolgozatért járó különdíjat is.
Páva Zsolt polgármester köszönetet mondott Szabó Attilának, valamint felkészítő tanárának, Simon Péternek. Mint mondta: a pécsiek büszkék erre a komoly teljesítményre, hiszen Pécs nemcsak a Kultúra Városa, hanem kiváló oktatási intézményei révén az oktatás fellegvára is, köszönhetően azoknak a pedagógusoknak, akik felismerik és felkarolják a tehetséges diákokat.
Március 25-e, Bartók Béla születésnapja a Tehetséges Magyarországért Alapítvány kezdeményezésére lett országszerte a "Tehetség Napja". A 2005-ben alakult Tehetséges Magyarországért Alapítvány olyan társadalmi környezet létrejöttének elősegítését tűzte ki célul, amelyben minden ember tehetsége fontos érték, és a tehetség megbecsülése, fejlesztése, valamint a tehetséges emberek megtartása közös feladat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Garázdaság és kábítószer birtoklása...
- Rengeteg az ismeretlen ismerős
- Várják a jelentkezőket a Virágos...
- Orbán Viktor szerint baj van a...
- Jönnek-mennek a felhők, de napsütés...
- Mi történhetett öt nap alatt Péterffy...
- Rendőrlámpát Nagyárpádnak!...
- Drogos sofőr próbált elmenekülni a...
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...

