Sok múlik a horvátokon, így a baranyai kormányülésen is előkerül az M6-os hosszabbítása

2013. március 11. hétfő 18:48

Sok múlik a horvátokon, így a baranyai kormányülésen is előkerül az M6-os hosszabbítása

A március 20-án, Kémesen tartandó kormányülés kiemelt témái között szerepel az M6-os autópálya meghosszabbításának ügye - értesült a Pécsi Újság.hu dr. Hargitai János baranyai kormánymegbízottól. A sztrádát a nemzetközi vérkeringésbe bekapcsoló 19 kilométeres szakasz - kiemelt beruházásnak minősülő - megépülése nagyban függ a horvátok haladásától, akik igen komoly munkát vállaltak magukra egy új Dráva-híd létesítésével.

- Azt remélem, hogy ebben a kormányzati ciklusban már látni fogjuk, hogy mikorra épül meg a hosszabbítás, de ezt hivatalosan még senki nem mondta ki. A mostani ciklusban azonban már nem tudunk e célra forrásokat elkülöníteni - fogalmazott a kormánymegbízott, aki érdeklődésünkre hozzátette, így egyelőre arról sincs értelme beszélni, hogy a beruházást mennyi pénzből lehet megvalósítani.

Megjegyezte azonban, mivel Majsnál környezetvédelmi szempontból érzékeny terület mellett épülne az autópálya, valószínűleg többe kerül majd, mint egymilliárd forint kilométerenként.

A kormányülésen Hargitai szerint az is szóba kerülhet, hogy a horvát sztrádahosszabbítás mikor ér el a határra. Addig azonban - derült ki szavaiból - déli szomszédunknak még egy másik igen komoly beruházással is el kell készülnie. Ez egy új, a folyó árterén is áthaladó Dráva-híd megépítése, amely már túl jutott a tervezési szakaszon.

Mint ismert, a jelenlegi elképzelések szerint az M6-os autópálya magyar oldalról Ivándárdánál találkozna a horvát sztrádával. A korábban Illocskára tervezett kapcsolódási ponttól ez a helyszín néhány kilométerre keletre található, ugyanakkor több előnnyel is jár a magyar fél számára.

Egyfelől környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve döntöttek az illetékesek az ivándárdai találkozási pontról, azon kívül, hogy a sztráda vasúton történő átemelése már e forgatókönyv szerint a horvát oldalon fog megtörténni. Tehát ezt nem a magyar félnek kell megépítenie. Ugyancsak e verzió mellett szólt, hogy a Bólytól tervezett leágazás nyomvonala ebben az irányban egyenesebb.

Az időközben elindult a villányi elkerülő út megépítése is felgyorsul, ami rákapcsolja a sztrádára e térséget, illetve az Ormánságot is.

Illusztrációnkon az M6-M60-as autópálya látható.

B. G. - Fotó: Dittrich Éva