Sikeres volt a BIOKOM őszi várostakarítási akciója
2012. október 17. szerda 13:55
A város belterületein csupán néhány tucat, de a peremkerületeken és a külvárosban száznál is több zsáknyi eldobált szemét került begyűjtésre az október 13-ára meghirdetett őszi nagytakarítási akcióban, amelyen a pécsi lakosság, cégek, szervezetek, egyesületek és alapítványok vettek részt, összesen közel 300 fővel.
A látványos akció során megtisztult számos pécsi utca és tér, még egy illegális hulladéklerakó is felszámolásra került a város nyugati peremén. Az eseményen számos csoport vett részt, a legkisebb egy fős, a legnagyobb több mint 30 fős volt, az önkéntesek a város több pontján szedték össze a közterületekről a szemetet. A szervezők, azaz a pécsi önkormányzat és a BIOKOM Kft. a munkavégzéshez szükséges kesztyűket és zsákokat ingyenesen biztosították a résztvevők számára, ezért is volt szükséges az előzetes regisztráció.
A BIOKOM Kft. kiszélesítette a környezetvédelem jegyében zajló hasznos akciók tárházát még azzal is, hogy ezen a napon rendezte meg a pécsi lakosság számára a szokásos őszi, térítésmentes veszélyeshulladék- és e-hulladékgyűjtést is. A borongós idő ellenére a vártnál lényegesen többen látogattak el a város öt különböző pontján megszervezett akcióra, így rekordmennyiségű hulladék került leadásra. Rengeteg működésképtelen monitort, tv-t, hűtőt, gumiabroncsot, valamint elhasznált étolajat, növényvédőszer-, festék-, és hígító-maradványt adott le a pécsi lakosság, összesen 30 000 kg mennyiségben.
Forrás: BIOKOM Kft.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Pécsi Arcok - A tizenhármas szám...
- Árván maradt Kamarás Iván fia
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...