Sétatér: fergeteges táncprodukciókkal nyitnak
2010. június 11. péntek 10:24
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program soron következő eseménye egyedülálló helyszínének köszönheti varázsát - az impozáns, ezer év történelmét átfogó dóm előterében a tradicionális és a modern, könnyedebb művészeti produkciók egyaránt különleges atmoszférában ejthetik rabul a publikumot, az előadás pedig a színpadról is emlékezetes marad a művészeknek.
Ezt a miliőt tölti be a június 12-i, szombat esti nyitányon az izraeli Shekeak életvidám és energiától duzzadó produkciója. A tucatnyi fiatalból verbuválódott csapat műsora több mint táncelőadás - a bármiből kicsalogatható ritmus kreatív és rendkívül látványos showját élvezheti a közönség.
A vasárnap a hazai kultúra jegyében telik: a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című estjét mutatja be a nagyszínpadon, rendhagyó válogatást nyújtva Erdély egyedülállóan gazdag tánc- és zenefolklórjából. Produkciójuk az ellentétes erők örök egymásnak feszülésére épül, rapszodikusan ellenpontozva komikumot tragikummal, örömöt bánattal.
A ritmus- és mozdulatkavalkád a hétfői napon is folytatódik - a szöuli Last For One breaktáncegyüttes és a hagyományos koreai ütőszenét újszerű köntösben prezentáló DoDo előadása nyújtja érdekes egyvelegét a tradicionális szólamoknak és a 21. századi utcai táncoknak.
A nagyszabású táncos események mellett a hétvégén brit nap, kamara- és jazzkoncertek, valamint gyermekprogramok várják az érdeklődőket. A folytatás pedig ígéretes neveket tartogat: június 20-ig mások mellett a Bin-Jip, a Cantores Minores, a Babylon Circus, a NeoFolk, Miquéu Montanaro és a Keleti Szél, a Vujicsics és a Söndörgő, valamint a Kaláka és a Szélkiáltó várja a közönséget a pécsi Sétatérre.
Forrás: Pécsi Kulturális Központ
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mesés vagyont ér ez az öt szám -...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Felhőszakadás, jégeső, szélvihar is...
- Jövő héttől drágábban buszozhatunk...
- Több száz programmal várják a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Nagyon káros, ezért ne etessük a...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Szili Katalin a kollektív jogok...