Serra misék Pécsett: egészen vasárnapig
2010. március 04. csütörtök 21:17
A papi és szerzetesi hivatások lelkisége, a Serra közel két évtizede jelen van Pécs városában, három egyházmegyében pedig a nemzetközi szervezet által is befogadott szervezetei vannak. (A 4. "magyar" egyházmegye a gyulafehérvári.)
A szervezet magyar világi vezetője jelenleg pécsi. A városban rendszeres minden hónap elején, hogy a hagyományos imaalkalmak mellett, ún. Serra miséket tartanak. A római katolikus pap imádkozásával a szentmise elején az egész templom együtt könyörög, hogy növekedjék Krisztus munkatársainak száma.
Márciusban 5-én pénteken 18 órakor a Pécs-Jézus Szíve, Piusz templomban, szombaton délután 3 órakor a Székesegyház Corpus Christi kápolnájában lesz Serra mise, utóbbi helyen utána a Kocsis teremben Nyúl Viktor székesegyházi káplán előadására kerül sor.
Serra misék vasárnap a városban további négy templomban lesznek még: 8.30-kor Pécsszabolcson, 10-kor Gyárvárosban, 11-kor Málomban, 17 órakor pedig a Ferenceseknél.
Részletes információk: http://www.kertvarosi.plebania.hu/koz-serra.html
V. P.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kötelező bolhairtást (!) rendelt el a...
- Meleg, napsütéses nap vár ránk...
- Elérték a határt a horvátok, ősszel...
- Ma is érdemes lesz kémlelni az eget,...
- Ülésezett a kormány, csütörtökön...
- Éremkiállítással egybekötött nyári...
- Csaknem ötven évvel ezelőtt adták át...
- Száz hónapja dogoznak a pécsi...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...