Sellyén is koncertezik a Budapest Fesztiválzenekar

2016. június 07. kedd 14:20

Sellyén is koncertezik a Budapest Fesztiválzenekar

Közel 500 fiatal táncos, 6000 megtett kilométer, 6000 néző - idén is rengetegen voltak kíváncsiak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) TérTáncKoncertjére a Hősök terén. A többségében hátrányos helyzetű gyerekek egy napra igazi hősökké váltak: megmutatták tehetségüket, kitartásukat, és a közös alkotásban rejlő lehengerlő erőt. A nagyszabású budapesti eseményt követően a zenekar újabb Közösségi Hetet szervez, és országszerte 21 helyszínen, köztük a Baranya megyei Sellyén ad ingyenes kamarakoncerteket.

„Ott kezdődik a tolerancia, ahol meg tudjuk szeretni egymás értékeit, ahol szépnek tudjuk találni azt is, ami a másé. A toleranciához az is hozzátartozik, hogy tiszteljük egymás vallását, és meglátjuk a másik vallásában is a szépet" - mondta Fischer Iván karmester a Budapesti Fesztiválzenekar TérTáncKoncertjén.

A téren táncoló gyerekek hónapokon át készültek erre a napra az ország 17 különböző településén és 23 iskolájában. Ez volt számukra a nyár csúcspontja, tanáraik szerint pedig láthatóan kinyíltak a próbák során. A koncert vezető koreográfusa a Harangozó-díjas Vári Bertalan volt, aki a Varidance profi táncosait is bevonta a nagyszabású eseménybe.

A Fesztiválzenekar idén a fellépésen kívül még egy kulturális és közösségi programokkal tarkított plusz napot ajándékozott a fiataloknak Budapesten, akik közül sokan most jártak először a fővárosban. Voltak, akik a Fővárosi Állat- és Növénykertbe látogathattak el, más csoportok pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Zeneakadémia által ingyenesen felajánlott programokon vettek részt. A gyerekek kezét később sem engedik el: a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány munkatársainak bevonásával a júniusi közös fellépést és annak feldolgozását követően is foglalkoznak velük, és az őket támogató felnőttekkel.

A BFZ kamaraformációi a TérTáncKoncert után ismét útra kelnek: június 15. és 24. között újabb ingyenes koncertekkel folytatják közösségépítő munkájukat.
Közösségi Hetük során ezúttal egy katolikus és két református templomi közösségnek zenélnek, Pannonhalmán bekapcsolódnak a Szent Márton Évbe, Sellyére az egész Ormánságot meghívják. A Református templomban (Domb u. 11.) június 17-én, este hat órakor kezdődik a koncert.

A koncertsorozat Kunszentmártonban ér véget, a jelenleg kulturális központként működő épület a magyar szecesszió egyik kiemelkedő alkotása, bár 25 éven át itt is magtár és bútorraktár működött. 

EQM - Fotó: bfz.hu