Segítségnyújtás nélkül továbbhajtott egy kerékpáros
2018. március 03. szombat 09:16

A kerékpáros férfi látta a Zók és Pázdány között történt balesetet, azonban segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Szigetvári Rendőrkapitányság egy 27 éves zóki férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2017. december 14-én 17 óra körül Zók irányából Pázdány irányába közlekedett kerékpárjával az 58102-es számú úton.
Egy gépkocsivezető későn észlelte a sötétben kivilágítatlan kerékpárral közlekedő férfit, ezért elrántotta a kormányt, majd megcsúszott a járművel és a bal oldali vízelvezető árokba sodródva felborult. A baleset során a sofőr mellett ülő nő súlyosan megsérült.
A kerékpáros látta a balesetet, azonban továbbhajtott anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy van-e sérült a gépjárműben, illetve a segítségét sem ajánlotta fel. A rendőrök 3 órán belül beazonosították, majd elfogták a kerékpáros férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.
A férfi ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban lezárta, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Szabó Barbara lehet a Nemzet Szépe -...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Vitézy Dávid Komlón: véget ér a...

