Scheffer: "nem kritikus ez, majom!"
2008. május 08. csütörtök 16:24

Mielőtt Scheffer Ferenc szavait bővebben idéznénk, a történet dióhéjban.
Étterem és Borkalauz 2008 címmel jelentetett meg egy százötven hazai vendéglő tesztjét és egy borkalauzt is tartalmazó kötetet a közelmúltban a Pécsi Direkt Kft. - a kritikákat Molnár B. Tamás jegyzi. A könyvben több ismert pécsi vendéglátóhely bírálata is szerepel, a Fregatt Arizonáról kifejezetten dehonesztáló szavak kíséretében húzzák le a keresztvizet a szerzők. A Bors című lap mai számában e miatt az étterem tulajdonosa kártérítési pert helyezett kilátásba.
- Hogyne lennék mérges, hiszen egy elfogult, hitelrontásra alkalmas, velejéig hazug véleményt közöltek a Fregattról a könyvben. Többek között olyan ételekre, fogásokra is hivatkoznak, amelyek nálam soha nem voltak étlapon, mint például a bélszíncsík vagy a hollandi mártás. A szövegről lerí, hogy egy másik pécsi vendéglős mondta tollba, csak azért, hogy lejárasson! Ráadásul Molnár B. maga is elismeri, hogy nem járt a Fregattban, csak évekkel ezelőtt.
Igaz, a Bors-beli cikkben már a szerző is azt állítja, mesterszakácsok tesztelték az éttermeket. A pécsi vendéglős erre nem kis indulattal mondja:
- Mesterszakácsok? Kik? Van nekik nevük? Ha itt voltak, mikor voltak itt? Ha soha nem volt bélszíncsík vagy hollandi mártás az étlapomon, akkor hol ettek ilyet? Megmondom én mi az igazság: Molnár B. utólag találta ezt ki, hogy a per elöl mentse az irháját. Nem kritikus ez az ember kérem, hanem egy majom! Üzenem neki, jöjjön egyszer tényleg el a Fregattba, ezentúl mindennap friss banánnal várom!
P. Zs. - Fotó: Balikó Gergő
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Elhunyt Mokos Tibor, a Pécs TV...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...
- A kormány szerint Brüsszel megtámadta...
- Önök szerint normális, hogy ez...
- Nyomozás indult a Dunába fulladt...