Sajóládon találkoznak pálos települések – Pécs is ott lesz

2014. május 30. péntek 14:23

Az idén Sajóládon rendezik meg a pálos rendhez kötődő települések harmadik találkozóját. A szombati programokon a harminchat ilyen magyarországi városból, községből tizenhét vesz részt - közölte Pozbai Zoltán (Fidesz-KDNP), a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település polgármestere pénteken az MTI-vel.

A község története szorosan összefügg a magyar alapítású szerzetesrend működésével, a 610 éves volt pálos kolostor és templom, a helyiek lelkülete, hagyományőrző szellemisége méltó körülményeket ad az eseménynek - mondta a polgármester.

A rendezvény részvevői között lesz Bátor Botond pálos tartományfőnök, Csóka János pécsi és Puskás Antal petőfiszállás-pálosszentkúti pálos házfőnök, Szentirmay Tamás, a Magyar Pálos Rend Tartományfőnöki Hivatalának vezetője, az egyházak képviselői, a magyarországi pálos települések polgármesterei, illetve küldöttei.

A program szerint szombaton 10 órakor ünnepi szentmise kezdődik, a déli harangszó után a pálos rend képviselőinek előadását hallgathatja meg a közösség.

Bemutatkoznak a pálos települések, a rendezvény programjai között a pálos vándorzászló átadása és emlékfa ültetése is szerepel.

A pálos rend alapítása Bertalan pécsi püspök nevéhez kötődik, a Mecsekben, a Patacs fölötti hegyen, 1225-ben monostort emeltetett a környék remetéi számára, akik a püspök joghatósága alatt éltek jámbor életet, s később csatlakoztak Boldog Özséb közösségéhez. Az új rend védőszentjévé Remete Szent Pált választották. A Szentszék 1308-ban engedélyezte számukra az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította a pálosokat.

A rendszerváltozás után négy kolostorban indulhatott meg ismét a pálos élet, Budapesten, Pécsett, Márianosztrán és Petőfiszálláson, a rend székhelye ma is Pécs.
A rendnek a magyarságtudat mindig jellemzője volt, a pálos szerzetes elsősorban nem magáért, hanem nemzetéért, hazájáért imádkozik és vezekel. Az ősi jelmondat mindegyikük tudatában él: Te is, Magyarország, édes hazám, a pálosokkal fogsz növekedni és ugyanazokkal fogsz hanyatlani - olvasható a rend honlapján.

Napjainkban Magyarországon kívül Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Fehéroroszországban, Ukrajnában, Horvátországban, Szlovákiában, Csehországban, Belgiumban, Kamerunban, Ausztráliában, a Dél-Afrikai Köztársaságban és az Egyesült Államokban 54 rendházban mintegy négyszáz pálos szerzetes él.

(mti)