Roma színházi találkozó Szakcsi Lakatossal
2010. június 17. csütörtök 13:00
Szakcsi Lakatos Béla és Szegedi Dezső színházi zenei művekből összeállított önálló estjével indul az I. Roma Színházi Találkozó a pécsi Rácz Aladár Közösségi Házban. Az est vendége Hollai Kálmán budapesti színművész, aki az Átok és szerelem című filmből ad elő betétdalokat.
A különleges seregszemlére többek között meghívást kapott az 1995-ben, Budapesten alakult Reneszánsz Roma Műhely. A társulat Csemer Géza Gyűlölet nélkül című darabjával érkezik a baranyai megyeszékhelyre. A Balatonszegen játszódó komédiában a ma embere is ráismerhet a társadalmi együttélés visszásságaira.
A fesztiválon szintén résztvevő Cinka Panna Cigány Színház 1992 óta működik vándortársulatként. Ők Jónás Judit Gyere Josephin című zenés darabját, valamint Szécsi Magda szeretetről, barátságról, elfogadásról szóló meséjét, a Csörgőkezű, Vödörjáró, Dobhasú című zenés gyermekelőadást mutatják be.
A színházi találkozó kísérőprogramjaként többek között látható lesz Weöres Sándor Psyché című darabja Kárász Eszter színművész és Király Csaba zongoraművész közös produkciójaként, melyben Lónyai Erzsébet félig magyar grófnő, félig cigánylány történetét mutatják be. Emellett a Khamoro Táncszínház és a Romano Glasso Gyermekkórusa ad műsort.
Kultúra.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...