Rekollekcióra gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye papjai
2018. március 08. csütörtök 17:30

Tavaszi rekollekcióra gyűltek össze a Pécsi Egyházmegye papjai Mohácson március 5-én és 6-án. A kétnapos képzés célja olyan módszerek bemutatása volt, amelyek hatékonynak bizonyultak a plébániai evangelizációban.
Hétfőn elsőként Füzes Ádám, esztergom-budapesti főegyházmegyés pap ismertette az Alpha-kurzust. A preevangelizációval foglalkozó csoportos módszer elsősorban azoknak szól, akik még csak ismerkednek a kereszténységgel, akiknek még nincs tapasztalata az egyházzal, még nem vagy keveset hallottak a krisztusi üzenetről. Ádám atya és munkatársai gyakorlati példákkal mutatták be, hogyan célszerű elindítani és végigvezetni a kurzust. Az egyházmegyében Bonyhádon már volt Alpha-csoport, így Wigand István plébános a saját tapasztalatait is megosztotta paptársaival.
A kórházpasztorációval kapcsolatban Csillik László, az egyházmegye pasztorális munkatársa mutatta be Baranya és Tolna megye idősotthonait, kórházait, és az ottani gyakorlatot.
Udvardy György pécsi megyéspüspök beszélt a kórházpasztoráció jelenlegi működéséről, a papok pedig saját tapasztalataikat osztották meg egymással. A jövőre vonatkozóan konkrét javaslatokat fogalmaztak meg, nem csupán a betegellátás és a szentségek kiszolgáltatása terén, hanem az orvosok, ápolók, egészségügyi dolgozók evangelizációjával kapcsolatban is.
Kedden a Váci Egyházmegyéből érkezett Karácsondi Mihály beszélt a Cursillo-mozgalomról. A mozgalom út a misszióban, az evangelizációban, elsősorban azoknak szervezik, akik szorosabb kötődést szeretnének az egyházzal. Mihály atya bemutatta a mozgalom történeti hátterét, magyarországi fejlődését. Előadásában kitért arra is, hogyan lehet a plébániai gyakorlatban mindezt megvalósítani.
A rendszeres rekollekciók nem csupán képzések, jó alkalmat jelentenek a felmerülő kérdések megvitatására is. Mindemellett a személyes találkozás, a közös imádság, szentmise, étkezések során erősödik a hivatástudat és a szolgálattal együtt vállalt közösség.
Forrás: PEM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még csütörtökön is hűvös, borongós...
- Nyári előszezoni menetrendre vált a...
- Az átlagosnál melegebb és szárazabb...
- Folytatódik az áresés, ezúttal a...
- Ennyi volt, távozott a PMFC-től Aczél...
- Csütörtökön számolnak be a kormány...
- Különös házasság: közbelépett a bíróság
- Történetének legnagyobb gyakorlatát...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Emberkereskedelem miatt ítéltek el...