PVV Zrt.: tetemes leépítések, EKF-es ejtőernyők
2008. március 09. vasárnap 21:39

„Ne kerteljünk. Az általam véltnél kedvezőtlenebb kép tárult elém, amikor a PVV-hez érkeztem. A pénzügyi helyzet rosszabb volt, mint sejtettem, ráadásul a gazdasági szektorra jellemző szemléletnek nyomát sem véltem felfedezni a társaságnál. Az itt dolgozókban abszolút nem érvényesült a cég iránti elkötelezettség. Teljes mértékben közalkalmazotti, ha úgy tetszik, hivatalnoki szemlélettel dolgoztak eddig az emberek" - nyilatkozta lapunknak Varga Péter még röviddel a beiktatása után.
Aki nem kell, azt az EKF felveszi
Mint lapunk is beszámolt róla, Kapás Szabolcs a PVV tulajdonában lévő Pécsi Rendezvényszervező Kht. igazgatója februárban maga kezdeményezte felmentését. A gazdasági szakember lapunknak elmondta: továbbra is szeretne a városban maradni - vagy saját cégében tevékenykedik tovább, vagy alkalmazott lesz másutt.
Sokan emlékeznek még a Zsolnay-szoborral kapcsolatos munkálatok elhúzódására, s a sorozatos baklövésekre. A Pécsi Újság.hu olvasói már akkor is támadták a PVV illetékesét, a közterületi főosztályvezetőt, Albert Pált. Varga Péter alig néhány hete menesztette őt, mert feladatainak elvégzését több kifogás is érte.
Úgy tudjuk, mindkét nevezett szakember a Pécs2010 Menedzsment Központ csapatát erősíti már.
Azóta nagyot fordult a világ: az új vezér átszervezésekkel, leépítésekkel kezdte, rövidesen pedig - a teljesítményelvűséget érvényesítendő - differenciált bérfejlesztést és prémiumrendszert vezet be. A munkafolyamatokat már ma is szigorú kontroll jellemzi.
Sokaknak máris útilaput kötöttek a talpuk alá, mások pedig önként mentek el a cégtől. Ugyanakkor a folyamatnak még nincs vége:
„Munkaszervezési változtatásokkal, összevonásokkal tettük eredményesebbé a működést, s tucatnyi dolgozónknak köszöntük meg eddig a munkát. Közel tíz százalék körüli lesz az a megtakarítás, amelyet a dolgozószám még ma is folyó racionalizálásával tudunk elérni, de egyes esetekben minőségi cseréket is végre kell még hajtanunk" - utalt a lassan befejeződő "rendrakásra" lapunk megkeresésekor Varga.
Bármily furcsa, azt is tudatosítani kellett a fejekben, ami alapvető lenne: nem a városlakók vannak a cégért, hanem fordítva.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hatalmas kígyóhoz riasztották a...
- Marad a napsütés, de még nem tér...
- Beleszédülünk, úgy megvariálják...
- Két óra alatt hét jogsértést követett...
- Az esztendő legrövidebb éjszakája áll...
- Századik születésnapján köszöntötték...
- Július elsejétől élesedik a magasabb...
- Schőnberger Krisztián lett idén az Év...
- A Kúria szerint jogosan tiltottak meg...
- Két autó ütközött Pécsett, mentőre is...