Péterffy mondott is valamit, meg nem is a pécsi homoszexuális felvonulásról
2020. január 28. kedd 16:47

A keddi közgyűlésen Kővári János (KDNP-ÖPE) frakcióvezető kérdést tett fel Péterffy Attilának a homoszexuális felvonulás kapcsán. Pécs polgármestere egy előre megírt állásfoglalást olvasott fel válaszul.
Kővári János az ülésen úgy fogalmazott, szerinte a szervezők részéről olyan agresszív kommunikációt tapasztalhatunk, amelyeket nem is kíván idézni, hiszen a többségi társadalomra, a heteroszexuális emberekre olyan jelzőket használnak, amelyet kifejezetten sértőek.
Ezt még álláspontja szerint megkoronázta az is, hogy Niedermüller Péter, a DK alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a keresztény fehér heteroszexuális férfiak és nők rémisztő képződmények. Pécsett úgy szerveződik homoszexuális felvonulás, amivel egy nemi kisebbség akarja elfogadtatni magát azáltal, hogy kifejezetten provokatív rendezvényt tartanak.
Végül Kővári azt kérdezte, a polgármester támogatja-e ezt az eseményt, ami nem segíti az együttélést, hanem a többségi társadalmat provokálja. A DK-s Kunszt Mártától és Bodnár Szilviától pedig azt, hogy azonosulnak-e a DK-alelnök szavaival.
Péterffy Attila előbb azt mondta, hogy amennyiben kimondottan a provokációról van szó, akkor személy szerint ő nem tudja támogatni, de azt nem tudja, hogy ez lenne a céljuk.
Ezt követően a városvezető koalíció előre megírt álláspontját olvasta fel.
- Pécs évszázadok óta a békés egymás mellett élés mintavárosa. A városban élő nemzetiségekkel, kisebbségekkel való sikeres együttműködésnek az alapja az, hogy Pécs maximálisan tiszteletben tartja az itt élő embereket és a jogaikat. A várost vezető szövetségnek, nekünk, pont az adja az erejét, hogy a különböző frakciók az alapvető értékekben és célokban egyetértenek, és mégis lehetnek közöttük véleménykülönbségek. Ez segít abban, hogy a városvezető erők egysége megmaradjon, mégis rugalmasan tudjon működni. A tervezett rendezvényt illetően megfontolásra érdemesnek gondoljuk a szervezők számára, hogy egy nagy múltú település történelmi belvárosában szervezett ilyen jellegű esemény szolgálja-e legjobban az általuk elérni kívánt célokat, ez segíti-e legjobban az elfogadást, az érzékenyítést. Amennyiben a tervezett felvonulás olyan módon zajlik, ahogy például Budapesten, vagy más európai nagyvárosban szokott, akkor az Magyarországon a gyülekezési törvény hatálya alá esik, azaz kizárólag a rendőrség rendelkezik jogkörrel az érintett rendezvény támogatása, vagy nem támogatása tekintetében - mondta Péterffy, aki szerint eddig tartott a közös álláspontjuk, de „nyilvánvalóan a szövetség tagjainak van saját véleményük is". Erről azonban már nem ejtett szót.
Bognár Szilvia DK-s alpolgármester azt válaszolta Kővári János felvetésére, hogy ő olvasta ugyan Niedermüller Pétertől a szóban forgó mondatot, de magát a kontextust nem ismeri, nem tudja, hogy milyen szövegkörnyezetben hangzott el.
- De hogy valaki torzszülött lenne azért, mert hetero vagy nem hetero, vagy roma, vagy akármilyen, teljes mértékben visszautasítom - mondta.
Kunszt Márta, a DK helyi vezetője azonban azt mondta, hogy Niedermüller Péter nagyon szofisztikáltan, a magyar nyelv nagy tudójaként fejezte ki magát.
Szerinte a miniszterelnök különböző csoportokat illet különböző vádakkal, és ha lehámozzuk a mondandóját, akkor nem marad más csoport, mint a keresztények, a heterók és férfiak. Kunszt Márta megnyilvánulásából tehát az derült ki, hogy Orbán Viktor a hibás.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...