Pénz hiányában mégsem épül meg a belvárosi elkerülő út
2008. március 30. vasárnap 22:02

Az eredeti grandiózus tervek szerint, a Zsolnay és Rákóczi utat tehermentesítendő, egy kétszer kétsávos elkerülő építését helyezte kilátásba korábban az önkormányzat: a Tüskésréti út és a Zsolnay Vilmos út között lévő vasútvonal mentén jött volna létre az új szakasz, oly módon, hogy ezzel a hatos út nyomvonalát tehermentesítették volna egészen a Nagy Lajos Király útjáig. Az elképzelések szerint át akarták helyezni a vasútvonalat, aluljárót alakítottak volna ki, valamint a Lánc utcát és a Tüskésréti utat is kétszer kétsávos szakasz kötötte volna össze.
Mint azt Tóth Bertalan alpolgármester a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, a terveket immár bizonyos, hogy nem valósítják meg, hiszen a költségek akár a tízmilliárd forintot is elérték volna - ráadásul uniós pénzeket sem tudtak elnyerni a projekt kivitelezéséhez.
Ősszel indul az építkezés
A tisztségviselő ezzel együtt is utalt azonban rá: az EKF-beruházások miatt mindenképpen újra kell gondolni a környék közlekedését.
Mint elmondta, a maradványösszegekből ötszázmilliós EKF-forrást különítettek el arra a célra, hogy a majdani tudásközpont és a koncertterem autóval könnyen megközelíthetővé váljon. Ez az összeg a jelenlegi csomópont átépítését teszi lehetővé. Emellett az Európai Fejlesztési Banktól felveendő hitelkeret terhére a vasútvonallal párhuzamosan épülhet egy kisebb tehermentesítő út, néhány százmillió forintból. A „surranópálya" a Mohácsi útról biztosítana összeköttetést a beruházásokkal, később pedig a Verseny utcánál végződne.
Tóth Bertalan kérdésünkre, miszerint a gyalogosok miként tudják majd megközelíteni az új épületeket, elmondta: a Király utca - Egyetem utca - 48-as tér irányában mehet a forgalom, ezeket a területeket ugyanis a köztérfejlesztések kapcsán teljesen megújítják. Másrészt - a tervek szerint - a Zsolnay Negyedből is gyalogos felüljáró vezet majd át a Balokány felé.
Korb Zoltán - Fotó: B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem engedélyezik a Budapesti...
- Közeleg a Sétatér Fesztivál -...
- Több baranyai busz menetrendje is...
- Gyalogos zarándoklat indul pénteken...
- Idén is lesznek magyar rendőrök az...
- Horvát búcsút tartottak Máriagyűdön...
- Jön a majd' egyhónapos vágányzár a...
- Ön is kaphat hamarosan egy szép...
- Öccsével együtt tűnt el Pécsről egy...
- Csütörtökön is marad a kánikula, sőt,...