Pénteken rendezik Pécsett a „Szolidaritás éjszakáját"
2015. december 17. csütörtök 13:07

A pécsi hajléktalanok októberben alakult érdekvédelmi csoportja hagyományteremtő céllal pénteken rendezi meg a „Szolidaritás éjszakáját". A helyszínt, a Memi pasa fürdője és a Ferencesek temploma közé eső útszakaszt a Ferencesek utcájában ezt megelőzően kitakarították a csoport tagjai.
A szervezők közlése szerint október elején alakult meg Pécsett a hajléktalanok érdekvédelmi csoportja. Tagjaik többsége érintett, működésünk középpontjában a fedél nélküli emberek érdekvédelme áll.
Az elmúlt hónapokban elsősorban toborzással, tanulással, a csapat összekovácsolásával foglalkoztak, és most, december 18-án szervezik meg az első, hagyományteremtőnek szánt akciójukat, „Szolidaritás Éjszakája" címmel.
A rendezvény célja a figyelemfelhívás a hajléktalanságban, lakásszegénységben, mélyszegénységben élő egyének, családok helyzetére és az irántuk való szolidaritás felébresztése, valamint megemlékezés a körülményeik miatt, meleg otthon hiányában, tél idején meghalt embertársainkra. A rendezvény késő estig tart, és változatos programmal igyekszik megszólítani a járókelőket, illetve a programra érkezőket.
A rendezvény helyszíne a Ferencesek utcájának a Memi pasa fürdője és Ferencesek temploma közé eső szakasza, amit hétfőn a csoport tagjai rendbe tettek.
Pénteken délután három órától 17.30-ig "Élő Könyvtár", harapnivaló, forró tea, szituációs játékok, információs pult, tanácsadás várja a résztvevőket. Az érintettek információkat kaphatnak jogaikról, lehetőségeikről. Lehetőség lesz feliratkozni egy „adok-kapok" listára.
Hét órakor ételosztást tartanak, amit virrasztás követ.
Képünkön: a csoport tagjai hétfőn kitakarították a rendezvény helyszínét.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

