Pécsiek százai maradhatnak gáz és villany nélkül az ünnepek alatt

2011. december 23. péntek 19:33

Pécsiek százai maradhatnak gáz és villany nélkül az ünnepek alatt

Karbantartási munkák miatt december 21. és 28-a között egyik terminálnál sem tudják feltölteni egyenlegüket az úgynevezett előrefizetős villanyórával vagy gázmérővel rendelkező E.ON-ügyfelek. A cég sajtóreferense a Pécsi Újságnak azt mondta, városunkban néhány száz fogyasztót érint a leállás, a szüneteltetésről azonban korábban minden érintettet értesítettek. Ennek ellenére sokan próbálták még csütörtökön és pénteken is elektronikus úton feltölteni a számlát - ők most szaladgálhatnak az ügyfélszolgálat és a posta között.

A mobiltelefon egyenleghez hasonlóan akár hírlapárusnál is feltölthetik előfizetős villanyórájukat és gázmérőjüket azok a (többségében nehéz körülmények között élő) E.ON-os fogyasztók, akik rendelkeznek úgynevezett Komfort Kártyával.

Csütörtök délelőtt ugyanakkor egyik olvasónk arról számolt be, hiába próbálta használni kártyáját, az elektronikus terminálok nem működtek.

Így hozható működésbe az előrefizetős mérő

A Komfort Kártya feltöltésekor egy húsz számjegyből álló kódot kapnak a fogyasztók, melyet az előrefizetős mérőműszerekbe kell bepötyögni. A műszer egészen addig működik, míg a kártya egységei el nem fogynak.

- Nem történt meghibásodás, előre tervezett karbantartási munkálatokról van szó. A leállásról az utolsó feltöltéskor kapott bizonylaton, illetve szórólapokon már korábban tájékoztattuk az ügyfeleket - tudtuk meg Varga Ivettől, az E.ON Hungária Zrt. sajtóreferensétől.

Úgy tűnik azonban, a szolgáltató cég üzenete nem jutott el a felhasználók jó részéhez, hiszen az egyik pécsi hírlapárusnál úgy tájékoztatták munkatársunkat, náluk csütörtökön legalább tízen szerették volna feltölteni kártyájukat.

Az E.ON hivatalos tájékoztatása szerint a karbantartás ideje alatt Pécsett csak a Búza téri ügyfélszolgálati irodájában lehet feltöltőkódot vásárolni.

Olvasóinktól tudjuk, itt mindössze egy csekket nyomnak az ember kezébe, amellyel előbb a postára kell fáradni, majd a befizetés igazolásával vissza az ügyfélszolgálatra. A mérőműszer beindításához szükséges kódot csak ekkor kapja meg az illető.

Hogy pontosan hány pécsi háztartás rendelkezik előrefizetős mérővel, Varga Ivett nem tudta megmondani, ám mint fogalmazott „körülbelül néhány száz fogyasztóról lehet szó".

A karbantartást december 21. és 28-a között végzik.


Képünkön
 pécsi fogyasztó üti be a számokat az előrefizetős mérőműszerbe.

Palotás P.