Pécsiek is szavalnak a Versünnep Fesztivál versmondóján
2016. június 06. hétfő 17:53

Több mint harminc általános iskolai és középiskolás tanuló lép fel a Versünnep Fesztivál részeként diákok számára meghirdetett versmondó versenyen június 11-én a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a Versünnep Fesztivál fontos elemét képezi a hivatásos előadóknak hirdetett versengés mellett a civil közösségek részére kiírt versmondó verseny, amelyhez bármely magyarországi és határon túli iskola és civil szervezet kapcsolódhat. A szombati fővárosi seregszemlén az amatőr versenyek győztesei közül kiválasztottak mutathatják be produkciójukat.
Az eseményre, amelyre Hódmezővásárhely, Hajdúböszörmény, Pécs, Dunaújváros és Baja mellett Szlovákia és Vajdaság több településéről is érkeznek versenyzők, harminchárom fiatal kapott meghívást, akik között általános iskola első osztályos és érettségiző diákok is vannak. A szavalt versek között a 20. századi nagy költők - Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Karinthy Frigyes, József Attila, Zelk Zoltán, Illyés Gyula, Szilágyi Domokos vagy Faludy György - és kortárs szerzők, így Kányádi Sándor, Szentmártoni János és Terék Anna költeményei is helyet kaptak.
A zsűri Dráfi Mátyás színművészből és Sződy Szilárd dramaturg-rendezőből áll, elnöke Császár Angela színművész lesz. A seregszemléhez kapcsolódva a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon jóvoltából tizennyolc diák részt vehet egy csopaki ötnapos szakmai táborozáson, emellett a győztes a verseny hagyományaihoz híven a következő Versünnep Fesztivál döntőjén is előadhatja produkcióját a Nemzeti Színházban. A Napkút Kiadó felajánlásának köszönhetően minden fellépő könyvjutalomban részesül.
Az ingyenes rendezvényt Szalóki Ági Körforgás című koncertje fogja zárni, közreműködik Dés András (ütőhangszerek) és Csókás Zsolt (gitár). A Versünnep Fesztivál fővédnöke Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke - áll a közleményben.
MTI - Fotó: wikipedia.org
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Figyelem! Már csak két hét van az...