Pécsi termékekből nyílt kiállítás és vásár az Árkádban
2018. szeptember 29. szombat 10:57

Már negyedik alkalommal szervezi meg a Pécsi Érték Közösség Alapítvány a Pécsi Érték Kiállítás és Vásárt. A rendezvény célja, hogy a pécsiek megismerhessék a helyi értéket teremtő szervezeteket, a vállalkozások kiváló termékeit, szolgáltatásait.
Az eseménynek ezúttal is az Árkád ad otthont, így a pécsiek könnyen megtalálhatják a kiállítókat. Az idei kiállításon és vásáron mintegy harminc pécsi kis- és középvállalkozás, valamint termelő kézműves termékeivel, alkotásaival és szolgáltatásaival találkozhatnak, és idén először a Pécsi Tudományegyetem értékei is bemutatkoznak.
Az eseményt idén kulturális, egyetemi és koncertprogramok is kísérik, így többek között koncertezni fog a Pí Therapy, valamint a pécsi értékekről fog beszélgetni Beck Zoltán, Iványi Dalma, Kerni Györgyi és Marsalkó Péter egy kerekasztal-beszélgetésen.
A pénteki megnyitón Dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora azt mondta, Pécs sokszor a széthúzásról szól, de sokkal jobb lenne, ha a városban élők inkább összefognának, és erre az egyik legjobb példa, ha a helyi értékeket és termékeket vásárolják meg a pécsi vállalkozások támogatása érdekében. A rektor ezt követően meg is mutatta a jó példát, ugyanis ő is vásárolt egy plüss nyuszit az unokájának.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Így ment szakmányban az átverés a...
- A Pécsi Egyházmegyében a...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Pécsi arcok: Dr. Kellermayer Miklós
- Másfél hónapig változik a pécsi IC-k...
- Hétmilliárdot kaszálhatunk a...
- Beindult a „fogyi-láz" Pécsett is, ám...
- A vevők dobták össze egy idős...

