Pécsi óvodásoktól kaptak ajándékot a rászorulók
2015. december 19. szombat 07:30

Az önkormányzat és a kormány eddig számos intézkedéssel támogatta a gyermekvállalást és családok életét, ennek köszönhetően ma már szívesebben döntenek a családalapítás mellett a párok - hangsúlyozta Őri László alpolgármester, miután részt vett a pécsi Esztergár Lajos Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat karácsonyi ünnepségén.
A szolgálat ünnepi rendezvényén a szolidaritás jegyében 40 rászoruló család részére adott át ajándékokat Őri László. A rendhagyó akció során az ajándékokat rejtő cipős dobozokat 9 pécsi óvoda állította össze, s felajánlották azokat a szolgálat részére. Így rászoruló pécsi családok és kisgyermekeikhez jutattak el a dobozok.
Őri László a rendezvény kapcsán azt mondta, a város és a kormány célja, hogy megerősödjenek a családok, mind könnyebb legyen a családalapítás, s anyagilag is nagyobb segítséget kapjanak a gyermeket, gyermekeket vállaló párok.
Kitért arra, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztésével, a gyed extra bevezetésével, a családi napközik fejlesztésének támogatásával, valamint a bölcsődék és óvodák folyamatos felújításával, az ingyenes étkezés körének bővítésével már sikerült elérni, hogy egyre többen vállalnak gyermeket.
Megjegyezte: a kormánypárt javaslatára januártól csökken az szja, 5 százalékra mérséklik a lakásépítések eddigi 27 százalékos áfáját. Egy törvénymódosítás pedig azt is tartalmazza, hogy jövőre emelik a szünidei étkeztetésre fordított összegeket 50 százalékkal.
A bölcsődék mellett 2017. január 1-jétől pedig mini-, családi vagy munkahelyi bölcsődét is választhatnak a szülők. Ezek az intézkedések további segítséget nyújtanak majd a családoknak.
Forrás: Pécs Polgármesteri Hivatala
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Kóstoló az erdőkből: a már jól ismert...
- Czakó Anita, a pécsi növényorvos...

