Pécsi ingatlanokat is kifosztott egy pellérdi betörő
2018. augusztus 16. csütörtök 09:53

A Pécsi Járásbíróság 2018. augusztus 15-én elrendelte egy pellérdi férfi letartóztatását nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt egy hónapra.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított 2018. március 29. és 2018. augusztus 6. napjai közötti időszakban négy pécsi, illetve Pécs környéki szőlő- vagy lakóingatlanba hatolt be ajtóbefeszítés, ablakbetörés módszerével, és onnan több millió forint értékben, ékszereket, műszaki cikkeket, nagy értékű porcelánokat, különböző ruházati cikkeket és használati tárgyakat tulajdonított el.
A gyanúsított által okozott rongálási kár is több százezer forintra tehető.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű, különös visszaeső. A gyanúsított, az ellene folyamatban lévő másik büntetőeljárás hatálya alatt követte el a jelentős tárgyi súlyú bűncselekményeket.
Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné a már kihallgatott, vagy kihallgatás előtt lévő személyek befolyásolásával, megfélemlítésével vagy tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
A bíróság végzését az ügyész, a gyanúsított és a védő is tudomásul vette, így az véglegessé vált.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Az erős, viharos szél felkavarhatja a...
- Minden eddiginél korábban indul a MÁV...
- Ezen a napon robbant fel negyvenc éve...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- Tizenöt másodperc kellett a hírnévhez...
- A vevők helyett a kommandósok várták...

