Pécsett mérték össze tudásukat az ország iskolaőrei
2025. július 09. szerda 12:17

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság július 2-án és 3-án a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola, valamint a Rátgéber Kosárlabda Akadémia területén rendezte meg a versenyt. A kétnapos szakmai próbán az iskolaőröknek egyaránt részük volt elméleti, szituációs és fizikai megmérettetésben.
A verseny legfőbb célkitűzése - a csapatépítés mellett - az iskolaőrök szakmai felkészültségének felmérése, valamint a szabályos intézkedések készségszintű elsajátítása volt. A jó hangulatú rendezvényen 19 vármegye és a Budapesti Rendőr-főkapitányság csapata vett részt.
A kétfős csapatok tagjai tesztfeladatok megoldásán keresztül adtak számot elméleti ismereteikről, majd változatos sportversenyszámokban mérhették össze fizikai állóképességüket, illetve a szakmai jártasságukat iskolai szituációs gyakorlatok végrehajtásával bizonyíthatták.
A kétnapos rendezvény díjátadó gálával zárult, amelynek elöljárója és fővédnöke dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt.
A versenyt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata nyerte, második helyen a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzett, a harmadik helyet pedig a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság érdemelte ki.
Több vármegye iskolaőr csapata - a támogató partnerek által felajánlott - különdíjakban részesült.
Az Országos Rendőr-főkapitányság teljes körű támogatása mellett a rendezvény létrejöttéhez és sikeréhez több együttműködő partner szerepvállalása is hozzájárult.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hídépítés Mohácsnál: a befejezés...
- Felbőgnek a motorok: indul a...
- Egyhetes rendőrségi razzia indul az...
- Harcsákból érkezett utánpótlás a...
- Alaposan megtépázta a csütörtöki...
- Baranyában is megszűnt a tűzgyújtási...
- Drámai döntés: felfüggesztik a...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- A gólyák földjére, Kölkedre várják a...
- Hatalmas fordulat jön, viharos...

