Pécsett lesz a legolcsóbb a távfűtés
2010. március 26. péntek 20:25

Mindez az erőművel megkötött szindikátusi szerződésnek köszönhető, amelynek révén egy hosszú távú együttműködés keretében az országban Pécsett lehet a legolcsóbb a távhő. A kontraktus révén az árképzési szabályozás alapján a pécsi távhő költségszintje vezető versenyelőnybe kerül, ráadául 2011 áprilisától a díjszabást a földgázalapú árképzés helyett leginkább az infláció mértéke szabályozza majd - ami kiszámíthatóbb és kedvezőbb.
Gasz Zoltántól, a PÉTÁV Kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk, hogy ez a 12,6 százalékos csökkentés termelői árcsökkentés, és majd „abból lesz leképezve a fogyasztói ármérséklés". Mint mondta, jelenleg is folyamatosak a tárgyalások az erőművel ezzel kapcsolatban.
A lakosság számára jó esetben - attól függően, hogy a „város hová súlyozza az arányokat" - ez nagyjából hét százalékkal olcsóbb tarifákat jelent majd a későbbiekben. Mint az igazgató hangsúlyozta, ez „így, a gázenergiával összevetve komoly versenyelőny-pozíciót jelent már most", amit a nyári mérséklés csak tovább javít majd.
Mindez azonban azt is jelentheti, hogy azok a társasházak, amelyek le szándékoztak válni a PÉTÁV központi hálózatáról a költséghatékonyabb fűtési megoldások érdekében, nem biztos, hogy jól jár(ná)nak, hiszen egy másik rendszerre való áttérés kiépítésének, karbantartásának és üzemeltetésének költsége nem szavatolná a garantált megtakarítást.
A távhő ára tehát - legalábbis a korábbi hiedelmekkel ellentétben - állja a sarat a „vetélytársakkal" szemben, hiszen júliustól Pécsett lesznek a legolcsóbb tarifák, megelőzve az eddig listavezető Győr városát.
HLB - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden is számíthatunk még záporokra,...
- Magyarországon is kimutatták a...
- Kedden indul az Ördögkatlan...
- Baranyában továbbra is érvényben...
- Csaknem fél éve hiába keresnek egy...
- Puskával sebesítettek meg egy...
- Akinek elege volt a kánikulából,...
- Elárulta Orbán Viktor, miért van...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...