Pécsett értekeznek a fiatalokat érintő magas munkanélküliségről
2012. november 12. hétfő 18:09
A mai fiatalok számára óriási lehetőségeket kínál a változó világ, mégis hazánk fiataljainak nagy része pesszimistán tekint saját jövőjére - lényeges adat, hogy a KSH jelentése szerint hazánkban a 30 év alatti fiatalok munkanélküliségi rátája 27 százalékos, miközben Spanyolországban és Görögországban ez az arány csupán 17-20 százalékos.
Magyarországon a 18-35 év közötti korosztálynak mindössze 3,8 %-a vállalkozik (KSH 2010, III. negyedéves adat), noha a KKV-szektor a bruttó hazai termék jelentős részéhez járul hozzá, valamint a foglalkoztatás terén is meghatározó szerepet játszik.
Ha a fiataloknak a magyarországi munkaerőpiacon nem sikerül megfelelő állást szerezniük, úgy tudatos, proaktív fiatalként start-up cég indításával megteremthetik a saját munkahelyüket, melyhez segítséget is kapnak: a TÁMOP 2.3.6-os pályázatnak köszönhetően a 18-35 év közötti fiatalok 3 vagy 6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak egy saját vállalkozás beindítására.
Ennek okán hazánkban idén ötödik éve kerül megrendezésre a Fiatal Vállalkozók Hete, amelynek elsőszámú célja a felnövekvő generáció szakmai karrierjének és vállalkozóvá válásának segítése, ezáltal biztosítva Magyarország gazdasági utánpótlását.
A rendezvénysorozat idén az ország 13 nagyvárosában zajlik egy időben, november 12. és 18. között. A pécsi programra november 15-én, csütörtökön 14 órától kerül sor a Pécsi Kereskedelmi Központban.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...
- Részeg siheder rendezett ámokfutást...
- Lángoló autó miatt áll a forgalom egy...
- Meghosszabbították a nemzeti petíció...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Több mint tizennyolcezren...
- Így vert át a palánkon egy pécsi...
- Az alagútban rekedt egy kamion,...
- A pécsi önkéntes mentők is segítik az...

